Az álalkusz ámokfutása

Balavány György
2006. 11. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E napokban, úgy látszik, nagy fordulat tanúi vagyunk. A kormány felismerte, hogy ebben a sanyarú sorsú országban mindenki egyet akar: békességet. Úgyhogy már csak a technikai részletek vannak hátra. A béketeremtés technikáját úgy nevezik: egyeztetés, tárgyalás. Az utóbbi napokban e két bűvös szó gyakrabban hagyja el a kormányfő keskeny ajkait, mint a reform vagy a kényszer. Gyurcsány Ferenc megmutatja, ő a szíve mélyén árokbetemető politikus. Nemcsak az ellenzéki pártoknak és az önkormányzatoknak nyújt kezet, hanem a nagycsaládosoknak (haladéktalanul rendelkezni fog arról, hogy a gázár-kompenzációt nagycsaládosok érdekét messzemenően figyelembe véve alakítsák ki), a nyugdíjasoknak (megemelteti a nyugdíjakat négy teljes százalékkal), a szegényeknek (eztán nyilvánosan és rendszeresen fogja sajnálni őket). Új szelek fújnak a politikában; az ember kinyitja a lapokat, ráklikkel a hírportálokra, és mit lát? Demszky Rogánnak, Kósa meg Gyurcsánynak fogja a kezét. Kóka miniszter közli, hogy a multinacionális cégeknek is ki kell venniük a részüket a közterhek viseléséből. Sorra-rendre jönnek a megszorítások miatti fájdalmakat enyhítő kormányintézkedések.
Mi történhetett?
Minden magyarázat nélkül eltűnt Szigetvári Viktor korábbi kampányfőnök, aki eddig meghatározta a párt kommunikációs trendjét. Eddig a „kemények vagyunk, nincs kompromiszszum” jelszó lengett az MSZP vörös zászlaján; most viszont az erődemonstráció politikáját felváltotta egy más hang. Gyurcsány, úgy látszik, észrevette: azzal, hogy nyíltan szabadjára engedte önkényuralmi reflexeit, hogy kacagva rázott le minden társadalmi kontrollt („lárifári”!), átnyomult az európai politizálás demarkációs vonalán, és életveszélyes helyzetbe került. Azt hitte, a csak azért is politikát megengedheti magának, abban a fölényes tudatban, hogy úgyis túl van már a választásokon, és nincs más dolga, mint várni a próféták által megjövendölt 2007-es pénzesőt, ami az unió mennyei szentélyéből hull majd alá, egyenest a kezébe – hogy visszavásárolhassa a többség szeretetét. Csakhogy ez a terv bukhat, hisz nincs az a bravúros politikai kommunikáció, mely megakadályozhatná, hogy 2007 és 2010 között elteljen három év; a csodák pedig mindössze három napig tartanak. Azonkívül túl nagyra sikerült a kormány népszerűségvesztése; nemcsak a lakosság, hanem a civil szféra, az üzleti világ, a szakmai, kulturális és tudományos körök is viszolyognak a gyurcsányi politikától, a külföldi sajtó és politika is fintorog a Gyurcsány szó hallatán; mind többen tartják ízléstelennek a különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal elkövetett népnyúzást, valamint a pökhendi hazudozást és az ellenvélemények azonnali elfojtását. Sőt, a ballib sajtó is küldött már jeleket, hogy nem feltétlenül hajlandó követni a kormányt a süllyesztőbe. A szocialista párt monolit tömbjén is nagy repedések mutatkoznak. Egy példa: „Szuverén egyéniségként indult, és jó ideig működött is, hogy senkivel nem kötött alkukat. Azonban ahogy romlik a megítélése, úgy kerül egyre távolabb a saját pártjától. Az MSZP-n belül már nincsenek igazi szövetségesei” – nyilatkozta valaki egy internetes portálon Gyurcsány belső köréből. Hát most azt mondja a miniszterelnök (de úgy ám, mintha mindig ezt mondta volna): üljünk le és tárgyaljunk, hiszen hallom az ellenvéleményt.
Ne felejtsük el, Gyurcsány Ferencnek a megtévesztés a fő fegyvere. Megmaradt – érintetlenül – a kompromisszumot nem ismerő, mindenkit letaposó kormányzati technika. Csak rejtettebb módon, gondosabban becsomagolva engedékenységmímelő gesztusokba. A négyszázalékos nyugdíjelemésről hangosan beszélnek, de a hatszázalékos inflációról és a követhetetlen áremelésekről csak halkan. A gázár-kompenzációról hangosan beszélnek, de a számtalan intézkedésről, melyekkel elnyomorítják a családokat, csak halkan.
A „fogja be a száját” típusú retorika után az „üljünk le, tárgyaljunk” fordulat arra feltétlenül jó, hogy a kormány közeli média ennek alapján megfaraghassa a bátor és nyitott demokrata szobrát, aki mellett érdemes kitartani. Azonkívül a Fideszt is váratlan helyzetbe hozza, hiszen az ellenzéki kritika leghangsúlyosabb eleme volt az elmúlt hónapokban a koalíció nyíltan antidemokratikus stílusa; a diktátor, diktatúra szavak Gyurcsánnyal és az MSZP-vel összefüggésben szerepeltek leggyakrabban a jobboldali közbeszédben. Nyilván azt remélik a kormányoldalon, az egyezkedő imázzsal e vitorlából ki lehet fogni a szelet. Azonkívül, ha most a Fidesz–KDNP szövetség kategorikusan visszautasít minden tárgyalást, azzal muníciót szolgáltat a baloldalnak – amely rögtön ördögi, árokásó, megosztó szerepet fog neki tulajdonítani. Ha viszont belemennek az ellenzék politikusai a partnerkedő játékba, sűrűn ülnek le egyeztetni, sokat mosolyognak együtt a miniszterelnökkel, saját táboruk bizalmát veszíthetik el. Kormányt úgy még nem utáltak a rendszerváltás óta, ahogy a magyar jobboldal utálja a Gyurcsány-garnitúrát. Az átmeneti zavart jelzi Kósa Lajos megjegyzése is, amikor azt mondta: „nem nagyon” hajlandók további látszategyeztetésekre.
Az egyezkedősdire jó példa volt az önkormányzatokkal folytatott tegnapelőtti megbeszélés. A kormány igencsak keresi a módját, hogy a többségben ellenzéki irányítású önkormányzatokat befolyásolhassa. A fórumnak nevezett mosolygós kampányeseményen elővette revolverét a miniszterelnök, fölvetve, hogy a helyhatóságok finanszírozását át kell alakítani. Ajjaj! Ne feledjünk pár apróságot: az MSZP–SZDSZ- koalíció nem megerősíteni, hanem leépíteni kívánja a helyhatóságokat; összevonni, centralizálni az önkormányzatokat, hogy minél távolabb kerüljenek a döntéshozók a döntésekben érintett lakosságtól. A távolságokat majd áthidalja az irdatlan, lassú, személytelen, viszont rendkívül drága bürokrácia, amit persze az önkormányzatok költségvetéséből kell finanszírozni – s ha a finanszírozás nem lehetséges, egyszerűen nem lesznek hidak. A kormány közeli közgazdászok által kidolgozott stratégia – mely az Utolsó esély (sic!) című tanulmány formájában a választások után látott napvilágot, de az előkészítése nyilván korábban kezdődött – egyértelmű utalásokat tesz a centralizációra, az önkormányzás felszámolására. Ezt a szándékot fölerősítették a kormánynak vereséget hozó önkormányzati választások. Az egyeztetések valódi célja csupán egy (lamperthiánus) politikai menetrend megvalósítása. Ezt jelzi az is, hogy Gyurcsány nem hívta meg a megyei közgyűlések fideszes elnökeit, viszont meghívta a városok polgármesterei mellé a regionális fejlesztési tanácsok élén álló kormánydelegáltakat – vagyis gondoskodott arról, hogy saját emberei legyenek többen. Aztán az önkormányzatokkal való egyeztetés témájának nevezte a költségvetést, melynek tervezete már elkészült, és vitája zajlik a parlamentben; ennek benyújtása előtt viszont eszében sem volt tárgyalni az önkormányzatokkal.
Mi változott valójában? A hazugság lett mélyebb és nagyobb; a hazugság, amiről azt hittük, már nem fokozható. Gyurcsány egyik kezében Gergényi Péter van, a másikban virágcsokor. Fleurs du mal, a romlás virágai, hazug szóvirágok.
Gyurcsány a társadalmi béke követeként áll előttünk. Ha ez így megy tovább, szétosztja vagyonát a nincstelenek között, s napirend előtti felszólalásában Pál apostol szeretethimnuszát fogja felolvasni az Országgyűlésnek. Miért ne? Úgyis közeledik a karácsony. Hó borítja majd az utcákat, puhán és gyöngéden betakarva minden szemetet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.