December 24-ig meghosszabbítja a rendőrség a Kossuth tér zárlatát – értesült tegnap lapunk kormány közeli forrásból. A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) viszont már kiírta az idei jégpálya pályázatát, és ebben 2006. december 23. és 2007. január 21. közötti időszakban működő műjégpálya létesítésére kért ajánlatot, méghozzá a Kossuth térre. A korcsolyapálya építését ráadásul december 18-án meg kellene kezdeni. Azért nem korábban, mert eddig az időpontig ülésezik még idén a kormány – legalábbis az egyik potenciális pályázót így tájékoztatták. Bár a hírek szerint a MeH-ben már azon gondolkodnak, hogy idén máshol lesz majd a jégpálya, és nem az Országgyűlés előtt, Danks Emese kormányszóvivő tegnap kérdésünkre annyit mondott: várják a BRFK hivatalos válaszát. Érdeklődésünkre, miszerint mi történik, ha a rendőrség nem kívánja záros határidőn belül feloldani a Kossuth tér úgynevezett műveleti terület jellegét, azt válaszolta: akkor majd újraértékelik a helyzetet. A rendőrség egyelőre december 1-jéig zárta le a teret, lehetetlenné téve ezzel a kormányellenes demonstrációkat, sokak szerint törvénytelenül. Molnár Tamás, a Kossuth téri demonstrálók egyik vezetője lapunknak elmondta: parlamenti demokráciához méltatlannak tartja a rendőrség eljárását. Kifejtette: ha lesz műjég, akkor a Kossuth tériek a téli sportokat összekötik a demonstrációval, és dinamikusan, kormányellenes transzparensekkel korcsolyáznak majd.
Az is elképzelhető, hogy akár évekre lezárják a Kossuth teret, mivel az állam mélygarázst építtetne ott. A kezdeményezésről Demszky Gábor tett egy félmondatos megjegyzést, ám az Országgyűlés Hivatalában azt közölték: egyelőre nem tudnak mit mondani a Kossuth téri mélygarázsépítésről.
Évekig zárva marad a Kossuth tér?
Megakadályozza a rendőrség, hogy idén is legyen korcsolyapálya a Parlament előtt – értesült lapunk. A Kossuth tér zárlatát nem fogják feloldani. Sőt, az is elképzelhető, hogy „mélygarázsépítésre” hivatkozva évekig távol tartják majd a tüntetőket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!