Fordulat Ecuadorban is

Szinte biztosra lehet venni a vasárnapi választások második fordulója után, hogy Ecuador letér az Egyesült Államok által ajánlott útról. Míg az október közepén tartott első fordulón a neoliberális multimilliomos Álvaro Noboa, az ország leggazdagabb embere végzett az első helyen, négy ponttal Rafael Correa, a baloldali, de katolikus közgazdász előtt, addig vasárnap helyet cseréltek: Correára kétszer annyian adták voksukat, mint Noboára.

2006. 11. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Correa a legfelső választási bíróság honlapján a szavazatok 46,28 százalékának átszámlálása alapján egyelőre 1 878 831 ecuadori bizalmát élvezi, vagyis 68,41 ponttal vezet Noboa 31,59 pontjával és 865 ezer szavazatával szemben. A külső elemzők egészen az utolsó pillanatig arra számítottak, hogy fej fej melletti küzdelem fog dönteni a két jelölt között, habár az utolsó kampánynapon Correa némi előnyre tett szert Noboával szemben. A szintén kiélezett küzdelemre számító Alfredo Palacio elnök ezért arra kérte a feleket, hogy ismerjék el a másik fél győzelmét, és ne vonják kétségbe az eredményeket. Az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) szóvivője az urnák lezárása után kijelentette, hogy rendben zajlott le a választások második fordulója. A 13 és fél millió lakosú Ecuador 9,6 millió szavazópolgára járult az urnák elé, az országon kívül pedig több százezren szavaztak. Az 1999-ben kitört gazdasági válság után ötmillió ecuadori hagyta el hazáját: ők hazaküldött pénzükkel tartják el családjukat, és támogatják az ország fizetőképességét. Ecuador gazdaságának két pillére a banántermesztés és az olajkitermelés, amelynek napi teljesítménye eléri a 150 ezer hordót.
Ecuador az Andok mentén fekvő azon dél-amerikai országok egyike, amelyik az elmúlt tíz évben Kolumbia, Peru és Bolívia mellett a térség egyik kormányozhatatlan államának címét érdemelte ki. Tíz év alatt 8 államfő váltotta egymást, de egyikük sem töltötte ki hivatali ciklusát. Tavaly áprilisban Lucio Gutiérrez távozott posztjáról idő előtt, mert fellázadtak ellene az ország többségét kitevő indiánok és a meszticek, ezért el kellett menekülnie az országból. Alfredo Palacio, a szívgyógyász elnök nagy nehézségek árán, de elkormányozta az országot az előre hozott választásokig, és viszonylag rendben adja át a kormányzást a tiszta múltú utódnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.