Lázongás Mexikóban

2006. 11. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ulises Ruiz, a dél-mexikói Oaxaca állam kormányzója pénteken közölte a mexikói sajtóval, hogy mivel már mindenütt zajlik a tanítás, hat hónap után végre helyreállt az állam rendje. Az ellene fellázadt helyi szervezet, az Oaxacai Emberek Népszövetsége (APPO) viszont ennek ellenkezőjét állítja, mert a kormányzó a visszatérő nyugalmat a maga javára kihasználva embereivel egyenként fogja el és zárja börtönbe az ellenállás vezetőit. Az APPO levelet küldött a pápának, és segítséget kért az ENSZ-től is, de a nemzetközi szervezet csak úgy tud bármit is tenni, ha ezt a mexikói kormány is kéri.
Szombat délután az állam kormányzója és az állam székhelyét megszálló szövetségi rendőrök távozását követelő több tízezres tömeg indult meg az állam székhelyének főtere felé. A tömeg körbe akarta zárni az itt táborozó néhány ezer rendőrt, ezért biztosra lehetett venni, hogy a két fél összecsap egymással. Így is történt: a spanyol El País című napilap szerint a békés rendezvény befejeződése után több száz radikális fiatal Molotov-koktélokat, köveket dobálva, sőt rakétákkal támadt a rendőrökre, akik a könnygázgránátokon és vízágyúkon kívül páncélozott járműveiket is bevetették, mert a feldühödött fiatalok kormányhivatalokat, szállodákat és járműveket gyújtottak fel. A La Jornada című mexikói baloldali lap első jelentései az APPO adataira hivatkozva legalább három halottról és több mint 140 sebesültről számoltak be, utóbbiak között van több mexikói lap tudósítója, és a rendőrök több mint száz személyt állítottak elő. A lap arról is beszámolt, hogy civil ruhás személyek fegyverrel lőttek a menekülő tömegbe. Az APPO egyik vezetője kijelentette, hogy ellenőrizhetetlen a helyzet az államban. Ulises Ruiz ugyanis csak azzal a kormány által szabott feltétellel tarthatja meg posztját, ha kiegyezik ellenzékével, és biztosítja a kormányozhatóságot. Az APPO és Ulises Ruiz között azonban nem jöhet létre megállapodás, hiába törekszik rá a mexikói kormány. A kormány pedig attól tart, hogy ha enged az APPO-nak, akkor több állam is követheti Oaxaca példáját, ahol elégedetlenek a kormányzóval.
A fővárosban tovább folynak a feszültségtől sem mentes előkészületek a júliusban tartott elnökválasztások győztesének pénteki beiktatására. A baloldali vesztes, Andrés López Obrador ezt meg akarja akadályozni, és ha nem sikerül, párhuzamos kormányzásra készül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.