Olykor egy-egy fontos, az ellenzéket és a kormánypártokat élesen megosztó konkrét ügyekben – beruházások, ingatlaneladások, intézménybezárások – születik egyezség a szocialisták és a demokrata fórum között, de számos példa van arra is, hogy írásban rögzítettek koalíciós vagy támogató megállapodásokat. Utóbbiak esetében az volt a jellemző, hogy az MDF a mérleg nyelve a képviselő-testületi arányokat illetően, s a megegyezés jutalma általában egy alpolgármesteri tisztség volt a neokonzervatívok részére. Legutóbb a Fővárosi Közgyűlésben egyértelművé vált, a „modern konzervatív” párt egyre gyakrabban a koalícióval szavaz, és nem keresi a kapcsolatot a Fidesz– KDNP-frakciószövetséggel. A 67 tagú testületbe 3 képviselőt juttató demokrata fórum az ellenzéki pártok kontójára csütörtökön öt plusz külsős bizottsági helyet szerzett a koalícióval együttműködve, és több kérdésben, például a szervezeti és működési szabályzat módosításánál a balliberális képviselőkkel szavazott, de az MDF-csoport igennel szavazott, illetve tartózkodott a gyülekezési jog korlátozására vonatkozó intézkedésnél is.
Hock Zoltán, az MDF fővárosi frakcióvezetője lapunknak azt mondta, hogy a választók döntése alapján ellenzéki pártnak tekintik magukat, azonban szakmai kérdésekben bármikor készek a baloldallal is együtt szavazni. A budapesti XI. kerületben az MDF országos vezetése által is jóváhagyott MSZP– SZDSZ–MDF együttműködés alakult ki. A demokrata fórum két újbudai képviselője közül ezért Fodor Vince alpolgármesteri posztot kapott, míg Szőke László a napokban kilépett pártjából, de mindketten megszavazták a Lágymányosi-öböl területének Leisztinger Tamás MSZP közeli vállalkozónak történő eladását.
Pécsett az MSZP és az SZDSZ koalíciójába – hivatalosan nem koalíciós félként – harmadikként az MDF is beszállt. A baranyai megyeszékhelyen az együttműködési szerződést „az önkormányzati munka hatékonyságának növelése, Pécs sikeres fejlesztése érdekében” kötötte meg a demokrata fórum. Várbíró Péter, az MDF helyi elnöke cserébe az egyházi kapcsolatokért felelős referenssé válhatott, Füredi Péter, MDF-es önkormányzati képviselő pedig bizottsági elnök lett. Szombathelyen és Székesfehérváron is összefogott az MDF a választások után a kormánykoalíció pártjaival. Mindkét városban alpolgármesteri tisztséget kapott egy-egy demokrata fórumos politikus.
Balra húz a modern „konzervativizmus”
Sorra derülnek ki azok a hivatalos vagy hallgatólagos megállapodások, amelyeket az MDF és a kormánypárti politikusok kötnek országszerte önkormányzati szinten. A „modern konzervatív” párt képviselői sosem maradnak ellentételezés nélkül.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!