Célkeresztben a teheráni konferencia

Stefan Lázár
2006. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap befejeződött a holokausztról tartott nemzetközi konferencia Teheránban. Az eseménynek Németországban is nagy visszhangja volt. A német kormány már a rendezvény megkezdése előtt kifejezésre juttatta elmarasztaló véleményét. A külügyminisztériumba bekéretett iráni nagykövettel közölték, Berlin elutasít minden olyan kísérletet, amely a holokauszt tényét szándékozik relativizálni vagy cáfolni. Norbert Lammer házelnök levélben tiltakozott az iráni elnöknél a holokausztkonferencia megrendezése ellen, mert az – a kereszténydemokrata politikus szerint – az áltudomány leple alatt akarja szítani a zsidó állam elleni hangulatot. „Németország levonta a náci diktatúra tanulságait, és elutasítja a holokauszt történelmileg bizonyított tényeinek kétségbevonását” – hangoztatta a Bundestag elnöke.
A szövetségi belügyminisztérium már a tanácskozás előtt figyelmeztette a szélsőjobboldali Német Nemzeti Demokrata Pártot: bevonja azon újnácik útlevelét, akik részt akarnak venni a teheráni rendezvényen. E szándék komolyságát a tárca azonnal alá is támasztotta azzal, hogy elvette az ismert antiszemita, Horst Mahler úti okmányát, miután az bejelentette részvételi szándékát az iráni fővárosban. A hazai sajtó a rendezvényt egyhangúan provokációnak tartja mind a nemzetközi közösséggel, mind Izraellel szemben.
Berlin mellett a Vatikán és London is elítélte a teheráni holokausztkonferenciát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.