Újabb fordulatok következtek be a Fidel Castro egészségi állapota körüli találgatásokban. Előbb a CIA jelenlegi vezetője a The Washington Post napilapnak nyilatkozott, és tudatta a világgal, hogy a kubai pártvezér rákbetegsége végső stádiumába érkezett, és becsléseik szerint nem éri meg a 2007-es esztendő végét. Aztán Hugo Chávez venezuelai államfő jelentette be a hét végén, hogy példaképe jól van, és nincs rákja, majd maga Fidel Castro beszélt telefonon a kubai parlament képviselőivel, akik ugyanilyen értelemben nyilatkoztak, és várják mielőbbi visszatérését az ország élére. Sőt a hét végén háromnapos kétoldalú tárgyalásokra a kubai fővárosba érkezett az Egyesült Államok demokrata és republikánus képviselőinek tízfős küldöttsége, és ők is ellentmondtak John Negroponténak.
Tény, hogy Fidel Castro nem jelent meg az augusztusról december elejére halasztott születésnapi ünnepségén, és a korábbi videofelvételekkel ellentétben a kubai fél ezúttal csak szóban cáfolt. A kubai hatóságok még Fidel Castro július végi üzenetében nyilvánították államtitoknak egészségi állapotát, és azóta mintha egymással versengene a két titkosszolgálat jól értesültségük fitogtatása vagy a szándékos félretájékoztatás érdekében.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?