Venezuela: biztos győztes Hugo Chávez?

2006. 12. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Venezuelában holnap tartják az év tizenkettedik választását, és véget ér a 2006-os év választási nagyüzem. A tavaly decemberi törvényhatósági választásokkal ellentétben ezúttal nem a nagyarányú, 75 százalékos tartózkodás, hanem éppen ellenkezőleg, a magas részvétel fogja jellemezni az eseményt. Az 1998-ban megválasztott Hugo Chávez elnök sokadik megmérettetésére készül, és a nemzetközi megfigyelők, illetve piaci elemzők szerint Manuel Rosales, Zulia tartomány kormányzója nem veszélyezteti újabb megválasztását. Augusztusban még 23-an indultak, és a sokáig megosztott ellenzék már azt is sikernek könyvelte el, hogy először tudott közös jelöltet állítani Manuel Rosales személyében.
A 27 millió lakosú Venezuelában 16 millió szavazópolgár járul a hét végén az urnák elé, hogy Rosales vagy Chávez között döntsön. Az egykori ejtőernyős alezredes Chávez mellett szólnak eddigi eredményei: a világ ötödik számú olajtermelője nyíltan szembeszállt az Egyesült Államokkal, és az ország jelentősen megnövekedett bevételeit részben szociális programokra fordította. Chávezt 2002-ben megbuktatni sem sikerült, és a Venezuela stratégiai olajkincséből származó bevételeket a latin-amerikai országok politikai, gazdasági és szociális integrációjának szolgálatába állította, hogy valóban fejlődési pályára tudjanak állni az eddigi alárendelt szerep helyett. Rosales viszont csak saját kormányzói tevékenységét tudja felmutatni, ezért nincs győzelmi esélye.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.