Kormányt robbant az ETA?

Nemcsak az ETA tavaly márciusi tűzszüneti ajánlata osztotta meg a spanyol és a baszk politikai élet szereplőit, sőt a közvéleményt is, hanem a tavaly december végén az ETA madridi reptéren elkövetett súlyos merénylete is. A lapok nem zárják ki, hogy a másik oldalon az ETA és a politikai szárnyának tekintett Batasuna vezetésén belül is eltérnek a vélemények a kialakult helyzetről.

2007. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali spanyol kormányfőt nemcsak az ellenzék, hanem saját tábora is bírálja, és a szocialista párton belül a tűzszünetet elítélő hangok hallatszanak a merénylet és a két halott miatt. A hadsereg szombati, vízkereszt napján tartott ünnepségén José Luis Rodríguez Zapatero kijelentette, hogy a baszk békefolyamat a végéhez ért. I. János Károly király, spanyol uralkodó ugyanitt elmondott beszédének egyik mondata pedig az egységet hangsúlyozta a terrorizmus elleni küzdelemben. Azonban másnap már arról írtak a napilapok, hogy december közepén az ETA és a kormány képviselői egy januári vagy februári újabb találkozóban állapodtak meg. Továbbra is nehéz Zapatero helyzete, mert a kormány tárgyalási szándékát határozottan ellenző néppárt ellentámadásba lendült, és olyan felmérést tett közzé, amely szerint a spanyol lakosok 80 százaléka többek között azt akarja, hogy Zapatero és Mariano Rajoy – a jobboldali ellenzéki néppárt elnöke – megújítsa az úgynevezett terroristaellenes paktumot az ETA ellen.
A kormány válságstábja minden lehetőségre felkészülve pénteken három órán keresztül tanácskozott, de hivatalosan csak január közepén hozza nyilvánosságra álláspontját, amikor már tárgyalt az összes parlamenti párttal. Az El País elemzője szerint Zapatero most arra törekszik, hogy kormánya minél kedvezőbb pozícióval kerüljön ki ebből a kényes helyzetből.
Baszkföldön az autonóm rendőrség szombaton feloszlatott egy nem engedélyezett többezres tüntetést San Sebastianban, amit az egyik betiltott fogolyszervezet hirdetett meg. A baszk országrész elnöke, Juan José Ibarretxe tartományi elnök január 13-ra, szombatra tüntetést hirdetett meg. Ennek jelszava miatt – A békéért és a párbeszédért – a helyi néppárt valószínű, hogy nem vesz részt, mert a megfogalmazás olyan értelmet is magában foglal, amellyel a betiltott Batasuna is azonosulni tud.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.