A kormány hárommilliárdos kommunikációs kerete mellett a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kétmilliárd forintot költhet programjai népszerűsítésére. Bajnai Gordon kormánybiztos kérdésünkre elmondta: az unió is pontosan előírja, hogy a megítélt pénz egy részét a programok megismertetésére, népszerűsítésére kell fordítani. Ismeretes, a kormány a fejlesztési hivatal kétmilliárd forintján túl további hárommilliárdot szán 2007-ben saját népszerűsítésére – a minisztériumok és az intézmények PR-költségein kívül –, új kommunikációs tanácsadókat is szerződtet, többek között azt az Orbán Pétert, aki eddig egy nemzetközi reklámcég regionális igazgatójaként az egyik fogkrémmárka népszerűsítéséért felelt Ázsiában.
A kormánybiztost arról is kérdeztük, ígéretéhez híven kinevezi-e a miniszterelnök tárca nélküli miniszterré, hogy a parlamentben is interpellálni lehessen őt, illetve kérdéseket lehessen feltenni neki. – Nem tudom, mikor leszek interpellálható, ám a legfontosabb döntés már megszületett: létrehozták az uniós források elosztását ellenőrző országgyűlési bizottságot, ahol elszámoltatható leszek – válaszolta.
Milliárdokért kommunikál
Bajnai Gordon nem tudja, kinevezi-e a miniszterelnök miniszterré, hogy interpellálni lehessen a parlamentben, az viszont biztos, hivatala kétmilliárd forintot költhet programismertetőkre.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!