Bejárta a világsajtót a legnagyobb spanyol napilapban, az El Paísban közölt írás: a kubai orvosok sorozatos hibái miatt Castro súlyos belső fertőzést kapott a tavaly július 27-én elvégzett bélműtét után, amely mellett különben ő maga és legbelsőbb környezete döntött. A divertikulózisnak nevezett betegséget a fertőzött bélszakasz kivágásával szokták kezelni. Véglegesen egy második műtét segít rajta, amikor a megrövidített bélszakaszokat egyesítik.
Fidel Castro tavaly július 26-án, a kubai forradalom kezdetének évfordulóján még többórás beszédet mondott a Forradalom téren. Öt nappal később egy száraz és szűkszavú hivatalos közlemény tudatta a kubaiakkal és a világgal, hogy a 80. születésnapjára készülő fővárosnak nemcsak az ünnepségeket kell elhalasztania, hanem az egyébként ilyenkor szokásos karnevált is. Tavaly július 31-e óta hivatalos államtitok a kubai államfő, pártvezető egészségi állapota.
December közepén teljes titokban Havannába utazott egy nemzetközi hírű madridi sebész. Kubában jól ismerik a nem kommunista, de baloldali José Luis García Sabrido nevét: a spanyol sebész a kubai államot most ideiglenes jelleggel irányító Raúl Castro révén került be a szigetország legbelsőbb köreibe. A 2004 nyarán elhunyt világhírű spanyol flamencotáncos és koreográfus, az egyébként kommunista Antonio Gades ugyanis Raúl Castro jó barátja volt. García Sabrido kezelte élete végéig a rákos beteg táncost, majd halála után Kubába vitette hamvait. García Sabrido decemberi, Havannában tett rövid szakmai látogatása után tartott sajtótájékoztatóján megismételte, Castrónak nem volt szüksége műtétre, nincs rákja, és ha lassan is, de gyógyul.
A madridi sebész cáfolta az El País keddi cikkének állításait, és megismételte tavalyi kijelentéseit.
Végnapjait éli Fidel Castro?
A szigetköztársaságban az aggódó kubaiak ismét szorongva várják az újabb híreket elnökük, Fidel Castro egészségi állapotáról. A floridai Miamiban tavaly júliusban egy ehhez hasonló hírre még örömtáncot lejtő emigráns kubaiak most inkább kivárnak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!