Napi sajtószemle

2007. 02. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

LaJoranda
A mexikóvárosi baloldali napilap, a La Jornada vasárnapi számában idézte Joseph Stieglitz, a 2001-es év közgazdasági Nobel-díjasának pénteki figyelmeztetését. Bill Clinton elnök gazdasági tanácsadója és a Világbank egykori első elnökhelyettese Kolumbiában védte meg a venezuelai elnök, Hugo Chávez legújabb államosításait. Érvelésében felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a világ több országában – köztük az Egyesült Államokban is – sok állami cég jobban működik, mint a magánkézbe adott vállalatok. Egy másik érvvel a nemrég megkötött kolum- biai–amerikai szabadkereskedelmi szerződést bírálta, mondván, hogy az sem szabad, sem igazságos, és hangsúlyozta: például ennek révén a beteg kolumbiai állampolgárok sokkal nehezebben fognak hozzájutni gyógyszereikhez.

*****
Ugyancsak a lap vasárnapi száma közölte, hogy a mexikói állami energiaágazat egyik felügyelő- szervének vezetője bírálta az Egyesült Államokhoz közeli Felipe Calderón elnök európai körútján is hangoztatott tervét, mely szerint magánkézbe adná a már csak néhány megmaradt állami monopóliumot, köztük a Pemexet, a hazai olajóriáscéget. Guillermo Ortiz a spanyol gyarmatosító korszak kezdetéhez hasonló helyzetre hívta fel a figyelmet: Moctezuma, az aztékok császára azt hitte akkor, hogy segítséget kérhet ellenségei ellen a szakállas és fehér istenektől, vagyis a spanyoloktól, akik végül ehelyett leigázták az országot. Ortiz nem érti, hogy ha a gazdagság a lábunk alatt hever, megvan a kitermeléshez szükséges pénz és technológia, sőt a megfelelően képzett személyzet is, miért kell a külföldtől alamizsnát kérni.


The Observer
Engedélyt fog kapni az orosz ügyészség arra, hogy Nagy-Britanniában tanúkat kérdezhessen ki Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tiszt megmérgezésének ügyében – írta a brit lap. Oroszországnak akár lehetősége nyílhat a számára legnagyobb jelentőséggel bíró tanú, Borisz Berezovszkij egykori média- és olajmágnás meghallgatására is, aki Moszkvát vádolja Litvinyenko megmérgezésével.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.