Spanyol médiabojkott

2007. 03. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Médiabojkott fenyegeti a félszigetország amúgy sem nyugodt politikai közéletét. Az ellenzéki spanyol néppárt elnöke, Mariano Rajoy ugyanis bejelentette, hogy visszavonja pártja választási hirdetéseit a Grupo PRISA, a spanyol médiapiac vezető cégének érdekkörébe tartozó médiumokból. Ezen kívül nem vesz részt azokban a vitákban és programokban, amelyeket a céghez tartozó médiumok szerveznek, amíg Jesús de Polanco nem vonja vissza szavait.
A néppárt így tiltakozik a PRISA elnökének múlt heti kijelentése ellen, aki a cég részvényeseinek tanácskozásán kifogásolta az elmúlt hónapok feszült spanyol politikai légkörét. Szavai szerint „nehéz megőrizni a semlegességet”, mert „van, aki polgárháborút akar”, azaz ennek szításával vádolta meg az ellenzéki jobboldalt. Rajoy ebben a mondatban látja a bizonyítékot, hogy a médiavezér cége mégsem pártatlan, ezért a pártvezetés a korábbi kormányfőhöz, José María Aznarhoz kötődő szárnya ragaszkodik hozzá, hogy Polanco helyesbítse szavait.
A most kormányzó szocialistákhoz közel álló PRISA 22 országban rendelkezik érdekeltségekkel a helyi médiumokban, de Polanco rendelkezik a cég részvényeinek 64 százaléka fölött, övé a legnagyobb példányszámú országos napilap, az El País, valamint több meghatározó rádió- és tévécsatorna. Aznar 11 évvel ezelőtti kormányra kerülése után azonnal megindult a „digitális háború”, és a néppárti kormányfő lépéseket tett a médiahátrány leküzdésére.
Polanco kijelentéseire egyébként közvetlenül azután került sor, hogy a spanyol ügyészség a jobboldal nagy felháborodására elejtette a terrorizmus dicséretének vádját Arnaldo Otegi, az ETA politikai szárnyának tekintett, ezért több éve betiltott Batasuna szóvivője ellen.
A feszültséget csak fokozza, hogy a Batasuna a május végi spanyol helyhatósági választások előtt új pártot jegyzett be a spanyol belügyminisztériumban, hogy részt vehessen rajta. A Batasuna szóvivője kijelentette, hogy pártja betiltása óta gondosan betartja azt a párttörvényt, amelynek alapján bevonták működési engedélyüket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.