Még mindig Horváth Ágnes a legesélyesebb jelölt az egészségügyi tárca élére – erősítették meg korábbi információnkat lapunknak szabad demokrata politikusok, ám végleges döntést még nem hozott Kóka János pártelnök. Úgy tudjuk, hogy Horváth minisztersége esetén a Szent László és a Szent István Kórház főigazgatója, Radnai Zoltán lenne a minisztérium államtitkára, hiszen a Fodor Gábor által javasolt Ungár Klárát az SZDSZ új elnöke nem favorizálja. A kisebbik kormánypárt elnökségének megfelelő ügyvivői testület holnap este ül öszsze, akkor dönthet a gazdasági miniszter által előterjesztett miniszter- és államtitkárjelölt személyéről, s hivatalosan ezután bólintana rá Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. Információnk szerint azonban Kóka János eleve csak olyan személyt terjeszt elő és támogat a tárcavezetői tisztségre, akit már előzetesen jóváhagyatott a kormányfővel is. Az új miniszterjelölt pénteken vagy a jövő hét elején mutatkozhat be az Országgyűlés szakbizottságainak, és a két hét múlva esedékes hétfői plenáris ülés elején teheti le esküjét. Fodor Gábort továbbra is a környezetvédelmi miniszteri poszt várományosaként tartják számon, a kormányzati struktúrában ugyanis egyelőre egyben marad az igazságügyi és rendészeti tárca.
Egészségügy: holnap jelölhetnek minisztert
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!