Mexikóváros szövetségi körzetének 66 fős, baloldali többségű törvényhozó testülete kedden maratoni, hétórás ülés végén úgy döntött, hogy 46:19 arányban, egy tartózkodással jóváhagyja a művi vetélés könnyítését. Ennek értelmében a nők a terhesség 12. hetéig bármilyen indokkal kérhetik a művi vetélést, akár anyagi vagy társadalmi helyzetükre hivatkozással is. A bioetikai kollégium hetekig tanácskozott, s végül úgy döntött, hogy jelentésében megfogalmazott tudományos állásfoglalása szerint a 12 hetes magzat még nem tekinthető biológiai individuumnak, még kevésbé személynek, mert képtelen a méhen kívüli életre. Ráadásul az agy fejlődése is alig kezdődött meg, ezért az embrió semmilyen fájdalmat nem érzékel, szögezte le az orvos szakértői vélemény. Az előző törvény csak akkor engedélyezte a terhesség megszakítását, ha a nő nemi erőszak következtében esett teherbe, súlyos elváltozásokat észleltek a magzat fejlődésében, vagy ha veszélybe került volna az anya élete.
A döntésben a fővárost kormányzó baloldali PRD (Demokratikus Forradalom Pártja) és az országot 71 évig kormányzó jobbközép párt, a PRI (Intézményes Forradalom Pártja), valamint még két koalíciós párt szavazataival kerekedtek felül.
Az utcán végig feszültség uralkodott, több épületet kerítéssel vettek körül, köztük a képviselőházat, illetve a székesegyházat. A helyi törvényhozás épületénél például négyszáz csendőr választotta el az abortuszpártiakat az -ellenzőktől. Erőszakra szerencsére nem került sor, viszont a felek több alkalommal kerültek szóváltásba egymással. Az alulmaradó konzervatív párt, a PAN (Nemzeti Cselekvés Pártja) jelezte, nem hagyja annyiban a testület határozatát, és megfellebbezi a döntést a legfelső bíróságon.
Engedélyezett abortusz
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!