A magyar irodalom ünnepe

A 78. Ünnepi könyvhét mai nyitónapján, a magyar irodalom ünnepének küszöbén egyvalaki önfeledten ünnepli magát. A kultusztárca vezetője tegnapi számunkban interjút adott lapunknak, amelyben újfent megígérte a Magyar Írószövetségnek, hogy mégiscsak megadja a szervezetnek a tavalyi támogatási összeget – a második negyedév végéig. Kétségtelen, hogy a múlt évi hatmillió a semminél több. Ám ha azt vesszük alapul, hogy a korábbi években az egyre csökkenő reálértékű, húszmilliós támogatás is kevésnek bizonyult, nem valószínű, hogy a magyar írótársadalom hálaadó imát rebeg, és beléfoglalja Hiller István kultuszminiszter nevét.
A május 31-től június 4-ig, a trianoni országcsonkítás gyászünnepéig tartó könyvhétről egyre több alkotó mondja ki, hogy akár a magyar irodalom Trianonjáról is beszélhetnénk ünneplés helyett. Napjainkra az állami támogatások radikális csökkentése, fokozatos megszűnése egyszerre sodorta végveszélybe a magyar könyv- és folyóirat-kiadást, az írószervezetek létét, az írók megélhetését, a tudományos- és szakkönyvkiadást.
Mit is kellene olyannyira önfeledten ünnepelnünk? – kérdezi egyöntetűen szinte minden magyar író, aki így nem túl nagy lelkesedéssel készül arra, hogy egy-két órára kiül a Vörösmarty vagy a Liszt Ferenc térre, s várja az olvasót, aki az életszínvonal rohamos csökkenése miatt inkább csak lapozgatás, mint vásárlás céljából jön a könyvhétre. Az írónak pedig eszébe jut az elmaradt tiszteletdíj, az alacsony példányszám, s megpróbál annak örülni, hogy idén legalább még megjelenhetett az új kötete.
De vajon mi lesz jövő ilyenkor? Olvasó és író, mivel kultúremberekről van szó, akik tudják, hogy nem illik elrontani a könyv ünnepét, teljesítik kötelességüket, és hálás szívvel kezet fognak. És arra gondolnak, aminek valóban örülnünk illik. Hogy Supka Géza jóvoltából 1929 óta lényegében megtartunk mindig minden könyvnapot és könyvhetet.
A magyar könyvhét, ez a nagyszerű irodalmi karnevál nemcsak Európában, a világon is egyedülálló. Ringassuk hát magunkat fesztiválhangulatba, jóllehet ez a könyvhét rendezőinek már most sem sikerül. Éppen a hétfői zárónapra tervezi a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése azt a konferenciát, amely a tudományos-ismeretterjesztő és a szakkönyvkiadásra leselkedő, fenyegető veszélyeket próbálná elhárítani. De azonnal fölmerül a kérdés: van-e értelme egyáltalán a konferenciázásnak? A jelenlegi kulturális minisztérium különös halogatva elhárító taktikát dolgozott ki a szorosabb értelemben vett művészet és a tágabb értelemben vett kultúra létproblémáinak megoldása helyett azok elhessegetésére. Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója és teamje fél éve benyújtotta a tárcának a magyar irodalom szempontjából is hatékony megoldásokat kidolgozó Márai-programot. A minisztérium a dolgozatot nagyszerűnek találta, alkotóit vállon veregető dicséretben részesítette, de megvalósításáért nem történt semmi.
Mi a biztosíték arra, hogy nem történik ugyanez a Magyar Írószövetségnek megígért csonka támogatással vagy a könyvkiadást és a folyóirat-kiadást támogatni hivatott egyre csökkenő összegekkel?
Nyelvünkben élünk, s a nyelv legnemesebb foglalata a magasirodalom. A magyar irodalom és a magyar nyelv segítette hazánkat két világháború, a német és a szovjet megszállás, eltiport forradalmunk és a trianoni országcsonkítás stigmáinak túléléséhez. Ám ha ez az utolsó mentsvárunk is veszélybe kerül, és ránk szakad a magyar irodalom Trianonja, akkor olyan világ következik, amelyben értelmét veszti minden ünneplés. Talán már a 79. Magyar könyvünnepen is.