Elfogadta Aníbal Fernández argentin belügyminiszter a dél-argentin Santa Cruz állam kormányzóhelyettesének lemondását. Río Gallegos városában a rendőrség aránytalan erőt alkalmazott szerdán, és indokolatlanul vetett be gumilövedékeket a békésen tiltakozó városi szakszervezet tagjai ellen. Az esemény miatt legalább tízezer felháborodott tüntető követelte a felelősök távozását. Az oktatási ágazat március eleje, az idei tanévkezdés óta azért tiltakozik, hogy megemeljék a 90-es évek eleje óta változatlan alapbért. A belügyminiszter nyilatkozatában jelezte, várja a lövetésre parancsot adó intendáns önkéntes távozását is. Április elején egy másik dél-argentin államban, Neuquénben történtek hasonló események: bár a kormányzó a helyén maradt, akkor is felelősségre vontak rendőri vezetőket, mert túlkapások miatt életét vesztette egy tüntető tanár. A sztrájkhullám más ágazatokat is megmozgatott: a bérekkel elégedetlen Állami Alkalmazottak Társasága tegnapra egész napos országos sztrájkot jelentett be, valamint tiltakozó felvonulást a fővárosban a képviselőháztól Buenos Aires főteréig.
Eközben Argentína két nagy próbatétel előtt áll: a jövő héten dönt az úgynevezett Párizsi Klub az argentin adósságok átütemezéséről. Argentína hevesen tiltakozik az Egyesült Államok szándéka ellen, hogy korábbi hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap is részt vehessen a tárgyalásokon. A dél-amerikai ország már tavaly visszafizette minden tartozását, és nem kíván további hiteleket felvenni a pénzintézettől. A klub döntése viszont mindenképpen befolyásolni fogja a másik közeli próbatételt,
a júliusi kormányzóválasztást, amely az október végi elnökválasztás főpróbája.
Argentína: lemondás túlkapás miatt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!