Végső csapás Tony Blairre

Úgy hírlik, még egyszer utoljára belém rúgnak, amint kilépek az ajtón – hangoztatta néhány héttel ezelőtt glasgow-i kampányrendezvényén Tony Blair. A brit miniszterelnök kijelentésével az angol, a skót és a walesi szavazók várható reakciójára utalt, akik tegnapelőtt járultak az urnákhoz; a skótok a nemzeti parlament, az angolok és a walesiek az önkormányzatok képviselőire voksoltak. A választások újabb lehetőséget nyújtottak a szavazók számára, hogy kinyilvánítsák véleményüket a Labour párt vezette londoni kormányzat, illetve a szintén munkáspárti többséggel bíró, korlátozott jogkörökkel rendelkező edinburgh-i törvényhozás eddigi munkájáról. Az előre megjósolt, negatív véleménynyilvánítás nem maradt el. A szavazatok mintegy felének összeszámlálása után biztosan kijelenthető, hogy Skóciában a Labour rengeteg mandátumot veszített az előző parlamenti ciklushoz képest, s nem zárható ki, hogy ezúttal az a Skót Nemzeti Párt szerzi meg a legtöbb szavazatot, amely – kormányra kerülése esetén – 2010-ben népszavazást írna ki Skócia függetlenségéről.
A Munkáspártra mért skóciai csapás azonban eltörpül a Labournek az angliai helyi választásokon elért eredménye mellett. A legfrissebb adatok szerint a választásokon szereplő 312 önkormányzat közül 153-ban van végső eredmény: ezek közül 76-ban nyert a Konzervatív Párt, míg a munkáspárti jelöltek csupán 21 körzetben diadalmaskodtak. Mivel Tony Blairnek ez volt az utolsó esélye, hogy nyáron esedékes távozása előtt valamelyest helyreállítsa saját és pártja megtépázott hírnevét, a történtek fényében leszögezhetjük: a miniszterelnökbe még egyszer utoljára belerúgtak.
A Downing Street első embere, aki Nagy-Britannia legnépszerűbb politikusa volt 1997-es hatalomra kerülése idején, s akit milliók ünnepeltek kormányfői beiktatásának napján, az ország megbízhatatlan és kegyvesztett miniszterelnökeként távozik posztjáról. S ha ez nem lenne elég, népszerűtlensége hozzájárult a Labour párt iránti bizalomvesztéshez is. Mint a BBC csütörtök esti felmérése megállapítja, a lakosság csupán 18 százaléka véli úgy, hogy a Munkáspárt megbízható erő, amely tartja magát ígéreteihez. Tony Blair a Munkáspárt vesztét okozta, és sikerült teljes bizalomhiányt teremtenie.
Nagy-Britannia külpolitikai irányvonala okolható azért, hogy a választók elfordultak a Labour párttól. Ezért is nehezen érthető Tony Blair Skót Nemzeti Párt-ellenes kirohanása: „Választási kampányt csinálnak Irakból és a Trident rakéták ügyéből. Ezek erősen ellentmondásos ügyek, de most nem ezek a legfőbb kérdések.” Józan gondolkodású ember csak remélheti, hogy fent idézett mondatait nem gondolta komolyan a brit miniszterelnök, és csupán hirtelen emlékezetkiesésben szenvedett, amikor e szavak elhagyták száját. Hiszen mind a skót, mind az angol, mind a walesi lakosság nagyon jól tudja: éppen az iraki háború és az amiatt érzett csalódottság az a legfőbb kérdés, amiről a választók tegnapelőtt véleményt mondtak. Noha a közel-keleti országot megszálló brit csapatok kivonása Irakból már jövőre megtörténhet, a Downing Street sosem fogja tudni kitörölni az emberek emlékezetéből az elmúlt négy év eseményeit.
Az iraki megszállás megkeserítette az irakiak életét, egyes becslések szerint több százezer iraki polgár vesztette életét 2003 óta, és szintén több százezren menekültek el otthonaikból. A háborúban ráadásul több mint 140 brit katona vesztette életét. A koalíciós csapatok ellen irányuló öngyilkos merényletek és támadások a britek soraiban is sok áldozatot szedtek. Irakban naponta ölik egymást az emberek, polgárháborús állapotok uralkodnak. Az arab ország olyan súlyos humanitárius válságba került, hogy nem érdemes tovább latolgatni: jobb volt-e az élet Szaddám Huszein alatt.
Britek százezrei hiába meneteltek London utcáin a háború befejezését követelve, Tony Blair nem hallgatott rájuk. Az Egyesült Királyság lakosai felháborodva figyelték, ahogyan miniszterelnökük nyíltan kiállt a mellett a Bush-adminisztráció mellett, amely hazugságot hazugságra halmozva indított önös érdekektől vezérelt háborút a Közel-Keleten, a terrorizmus elleni harc nevében. Tony Blair Washington érdekeit kiszolgálva alakította Nagy-Britannia jobb sorsra érdemes külpolitikáját, ami ezáltal tulajdonképpen megszűnt létezni, és beleolvadt az Egyesült Államok törekvéseibe. Ez jól észrevehető például az Iránnal folytatott diplomáciai csetepatéban is. George Michael talán nem véletlenül ábrázolta George W. Bush hűséges kiskutyájaként a brit miniszterelnököt Shoot The Dog című dalának videoklipjében.
Többek között London külügyei miatt pártolt el egyre több skót is attól a Munkáspárttól, amely számukra kivívta a skót parlament felállítását 1999-ben. Az az évi és a négy évvel későbbi választást egyértelműen megnyerő Labour támogatottsága azonban a múlt években drasztikusan csökkent, és a Munkáspártot egykor támogatók többsége inkább a Skócia függetlenségéért harcoló Skót Nemzeti Pártra adta le tegnapelőtt voksát, mintsem távol maradt volna a szavazástól. Ez is egyértelműen jelzi: a skótok úgy vélik, akaratukat már nem képviseli a londoni kabinet. Amint arra Alex Salmond, a nemzeti párt vezetője nemrégiben emlékeztetett: a skót katonák az Irakban állomásozó brit csapatok 10-12 százalékát képviselik, noha Skócia lakosságának aránya az Egyesült Királyság népességéhez viszonyítva csupán 8,5 százalék. A skótok ráadásul ellenezték a háborút. Salmond szerint az a megállapítás sem állja meg a helyét, hogy egy független Skóciának ne lenne beleszólása olyan szervezetek működésébe, mint a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G8, az ENSZ Biztonsági Tanácsa vagy a NATO. Skóciának ugyanis eddig sem volt köze a döntéshozatali folyamatokhoz, mivel mindenről London döntött. A Skót Nemzeti Párt ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet: amennyiben Skócia függetlenné válna, a mostani állapottal ellentétben teljes jogú tagja lenne az ENSZ-nek és az Európai Uniónak. Egy önálló Skócia ráadásul bevételeinek 99 százaléka felett dönthetne Európában, míg jelenleg csupán 15 százaléka felett van hatalma. Az a tény, hogy a nemzeti párt törekvéseire és elképzeléseire egyre többen figyelnek fel Nagy-Britannia északi területén, azt jelezheti a Munkáspárt számára, hogy nem csupán a parlamenti mandátumok, hanem lassan Skócia elvesztése lehet a tét.
A Labour megtépázott becsületének helyreállítását Tony Blair utódjának kell megoldania, a legnagyobb valószínűség szerint Gordon Brown pénzügyminiszternek. Elemzők szerint a miniszterelnök a napokban fogja bejelenteni távozásának pontos időpontját, ezt követően pedig megindulhat – amennyiben sor kerül rá – a verseny a kormányfői posztért. A Munkáspártnak olyan vezető megválasztására kell törekednie, aki képes a külpolitikai irányvonalat új mederbe terelni, és egy önállóbb, Amerikától függetlenebb, a brit érdekeket szem előtt tartó politikát képviselni.