Tegnap este nagy felfordulást okozott Veszprémben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök váratlan megjelenése – tudta meg lapunk. A megyeszékhelyre titokban ellátogató kormányfő helyi szocialistákkal és az MSZP-hez közel álló emberekkel folytatott zártkörű megbeszélést a helyi művelődési házban. Veszprém belvárosában óriási készültségben voltak a rendőrök. Porga Gyula, Veszprém kultúráért felelős alpolgármestere nem tudott előre arról, hogy a kulturális intézményt politikai célokra használják. A politikus megpróbált tisztségéből fakadóan is bejutni a művelődési házba, illetve annak tanácstermébe, hogy üdvözölje a városba látogató kormányfőt, de az MSZP-feliratú pólót viselő rendezők tudtára adták, hogy nemkívánatos személy a tárgyaláson.
Botrány Debrecenben. Félbe kellett szakítani a Klubrádió adását tegnap délután Debrecenben. A városházával szembeni söröző utcai kerthelyiségében Bolgár György vendége mások mellett Kósa Lajos polgármester és Bazsa György MSZP-s frakcióvezető volt. A botrány akkor tört ki, amikor kettejüknek öt órakor egy másik rendezvényre el kellett mennie. Ekkor Árpád-sávos zászlókat lengető tüntetők jelentek meg, durva bekiáltásokkal rátámadtak a beszélgetőkre, akik bemenekültek a belső udvarba, ezért öt percre megszakadt az adás.
Gyurcsány titkos veszprémi látogatása
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!