Tomohito Mikasa herceg vagyok, alkoholista – mondta a japán császár unokatestvére a hallgatóságnak Szendai városában, egy gyűlésen. Az uralkodó házának sarja nyíltan elismerte, hogy egyetemista kora óta iszik, s mostanra került olyan állapotba, hogy szigorú elvonókúrán vesz részt a császári magánkórházban. A császári unokatestvér persze nincs egyedül a szenvedélyével. Országszerte milliók isznak „amerikai módra” sört a kocsmákban, vagy hagyományos italukat, a magyar ízlés számára kissé gyenge szakét. Tudva ugyanakkor, hogy az ázsiai emberek szervezete nem ugyanúgy bontja le az alkoholt, mint európai társaiké, és két-három sörnél többet a legduhajabb nagyivó sem szokott meginni egy este folyamán. Kimutatások szerint a 130 milliós társadalomban hárommillióan súlyosan függenek az alkoholtól. A problémát számos okra lehet viszszavezetni, ám bizonyára a japán csoda utáni gazdasági pangás, a kilencvenes évek „elveszített évtizede” során sokan nyúltak a pohár után. A jelenlegi nagyivók hatvan százaléka kifejezetten jól kereső üzletember, aki azt vallja, hogy a kocsmázás számára kötelesség, és az üzletfelekkel való részegeskedés visszautasítása akár ketté is törheti a karrierjét.
Ugyanerről számolnak be egy tengerrel nyugatabbra, Kínában. A Zsao Ji-ping (szabad fordításban: Üveget Találó) becenévre hallgató pekingi alkoholista története pontosan ugyanez, kissé megfűszerezve a helyi sajátosságokkal. Az üzletembert ugyanis a kulturális forradalom idején vidékre száműzte az államhatalom, ahol egy tanyán pálinkát főzött; rá is kapott a nedűre. A nyolcvanas évekre egy autójavító vállalathoz került, ahol üzletfelekkel együtt kellett vacsoráznia és innia. 1992-ben volt először kórházban, tíz év múlva már 11. alkalommal látogatott meg valamely alkoholproblémákkal foglalkozó intézményt. Kínában a Teng Hsziao-ping (Deng Xiaobin) által bevezetett reformok a kilencvenes években egyúttal az életszínvonal emelkedését, valamint a nyugati életstílus bizonyos fokú átvételét is jelentették, Japánhoz hasonlóan. Kimutatások szerint 1978-hoz képest 2000-ben az átlagos kínai polgár 320 százalékkal több alkoholt vett magához. Csen Csun-ming (Chen Chunming), a betegség-ellenőrző és megelőző központ igazgatója leszögezte: „Ha most teszünk lépéseket, talán nem fogjuk követni a nyugati társadalmak rossz példáját.” Sok szakértő viszont úgy látja, hogy a kínai kormány nem is vesz tudomást az alkoholizmusról, ráadásul a betegek száma ugyanolyan gyorsan növekszik, mint a nyugati társadalmakban, a három évvel ezelőtt Pekingben és Sanghajban megnyitott anonim alkoholista klub pedig civil kezdeményezés. Napjaink Kínájában már nincs olyan szigorú ellenőrzés alatt a polgárok mindennapi élete, mint a kulturális forradalom idején.
A Távol-Keleten vallási okok nem játszanak szerepet az alkoholtól való tartózkodástól, az iszlám világ azonban elsősorban ezért volt szinte teljesen absztinens évszázadokon át. A nyugati életforma azonban oda is begyűrűzött. Bár egyes államokban tiltott az alkohol, az jelzésértékű, hogy még a puritán iszlámot követő Szaúd-Arábiában is létezik alkoholizmussal összefüggő betegségeket gyógyító központ. Marokkóban vagy Egyiptomban még sört is gyártanak, a boltokban is lehet kapni mindenféle szeszes italt, a szigorúan szekuláris, ám 99 százalékban mozlimok lakta Törökországban pedig akár az utcai kiülős kocsmában is lehet rendelni Efest. A titok nyitja talán az a bizonyos egy százalék: a keresztények. Számukra az alkohol nemhogy nem tilos, de a szentmiseáldozatban a pap bort változtat Krisztus vérévé. Jordánia keresztényei ezzel magyarázzák, hogy körükben igen kevés a nagyivó: „Számunkra az alkohol mindennapi dolog, így semmi titokzatos nincs benne. A mozlimok számára azonban tiltott, ezért a kíváncsi fiatalok néha összegyűlnek egy sötét házban, és ott isznak, hogy senki se lássa őket. Nem mulatnak – csak isznak.” Persze a turisták által látogatott országokban a helyiek számára is nagyobb a kísértés. Katarban sok a külföldi üzletember, akik lehajtanak egy-egy whiskyt a tárgyalás után a szálloda bárjában. Itt természetesen helyieket is kiszolgálnának, ám számukra több mint kínos, ha inni látják őket. A katari fiatalok szokása ezért az, hogy a sivatagban tartják az ivászatot, az üvegeket pedig a homokban rejtik el. Az ilyen szabad téri „kocsmákat” messziről felismerni: a sivatag homokjából mindenütt kikandikál az üveg.
Az alkohol jelentette probléma az iszlám világban persze meg sem közelíti azt a szintet, amelyet, mondjuk, nálunk jelent. Ezért az sem meglepő, hogy az öböltérség egyes államaiban sok orvos nem tudja kezelni az alkoholizmust, ugyanis az iszákosság tüneteivel még soha életében nem találkozott.
origo.hu
Világosan kiderül a legújabb hangfelvételből: hazudott Magyar Péter a tüntetések költségeiről - de honnan jöhet a pénz?
