’56 igazsága és a megtorlás önigazolása

Nem szorul igazolásra az 1956-os magyar forradalom. Ezt az igazságot a forradalom maga fejezte ki. Nagy Imre miniszterelnök október 31-én a résztvevők sokaságához fordulva hitelesen és egyszerűen beszélt erről: „Az a forradalmi harc, amelynek ti voltatok a hősei, diadalt aratott. Ez a győzelem hozta létre a mi nemzeti kormányunkat, amely hazánk függetlenségének és szabadságának szilárd talaján áll.” De ennek a forradalomnak a leverése és megtorlása igazolásra szorul. A megtorlás döntéshozóit, végrehajtóit és haszonélvezőit ez a kényszeres önigazolás hajtja 1956 novemberétől napjainkig.
Ma már csak 1956 igazságának elhomályosításával vagy kisajátításával lehet érvényesíteni a megtorlás önigazolását. Vegyünk szemügyre néhány friss hazai esetet. Ezek azért tanulságosak, mert a forradalom és a megtorlás évfordulóihoz is kapcsolódnak. Nos, a forradalom megtorlásából táplálkozó Magyar Szocialista Munkáspárt 1989. október 7-én Magyar Szocialista Párttá alakult. Nyilatkozatuk szerint: „Az MSZP az MSZMP jogutódjának és a reformtörekvések örökösének tekinti magát.” Az MSZP első elnökévé az MSZMP utolsó elnökét tették meg. Később a párt második elnökének és 1994-től első miniszterelnökének a kommunista pártállam utolsó külügyminiszterét választották. Nyers Rezsőről és Horn Gyuláról van szó.
Ez a két pártvezető személyesen és politikailag szorosan kötődött 1956 megtorlásához. Nyers Rezső az MSZMP felső döntéshozói közt többször megszavazta a forradalmi miniszterelnök Nagy Imre és társai halálbüntetését. Elfogadta az 1957. április 5-i központi bizottsági ülés határozatát is, ahol Kádár János kijelentette: „Ezeket az ellenforradalmárokat körmenetben kell bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni.” Horn Gyula 1956. november közepétől az önkéntes tiszti karhatalom fegyvereseként a megszálló szovjet hadsereg oldalán vett részt a megtorlásban. Egy kommunista szemtanú, Ribánszki Róbert így emlékezik: „Gyula ütött-vágott, lövöldözött, nekivadult…” Az MSZMP és a pártállam bukása után Nyers és Horn is változhattak volna. De nem változtak.
Az utódok és örökösök pártja 2007. október 7-én ünnepelte a „tizennyolcadik születésnapot”. Előzőleg a hetvenöt éves Horn Gyulát köszöntötték. Horn még a forradalom tavalyi évfordulóján is szerét ejtette 1956 igazsága beszennyezésének és a megtorlás önigazolásának: „Rendzavarók és börtönből szökött bűnözők ellen léptünk fel. A törvényes rendet védtük.” Most aztán az MSZP úgy emelte Horn Gyula köszöntésének fényét, hogy a Szovjetunió utolsó elnökét és kommunista pártfőtitkárát hívta meg díszvendégnek. Mihail Gorbacsov készségesen támogatta az 1956-os megtorlás önigazolását: „A megszállást akkor nem kerülhettük el.” A furcsa összhangot már az MSZP „születésnapi” ünnepségén Nyers Rezső is tódította. Alapító elnökként az őt éljenző társaságnak a folytonosságot ajánlotta figyelmébe: „Az utat mindig a reformok mutatták és mutatják.”
Ő az 1949-es második proletárdiktatúra óta járja ezt az utat. Időről időre kisebb belső változtató reformokat kezdeményezett, hogy végül a mindenkori párt mindenkori vezető szerepe ne változzon. Az 1956-os forradalom megtorlása is a vezető szerep visszahódítását szolgálta. Került, amibe került. De hiszen az önigazolással azóta épp ezt magyarázgatnák.
Napjainkhoz érkeztünk. A szocialisták évfordulóit, köszöntéseit, ünnepségeit a jelenlegi pártelnök-miniszterelnök irányította. Gyurcsány Ferenc sem feledkezett el arról a bizonyos vezető szerepről. Sőt! A tudományos szocializmus egyetemi tanársegédeként és a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkáraként idejekorán, még 1987-ben azon töprengett a gyors változások közepette: „Hogyan is érvényesíthető vezető szerepünk?” A szocialisták mostani évfordulóján ezt a baloldaliságra vonatkoztatta. Utólag a Kommunisták Magyarországi Pártjának 1919-es hatalomátvételétől különböztetné meg a baloldal diktatórikus és demokratikus hagyományait. Pártja nevében a demokratikus hagyományt sajátítaná ki – egyetlen ugrással elfoglalva ott a vezető szerepet. Kisajátítaná 1956 forradalmát is: „Kádár János és Nagy Imre útja közül a Nagy Imre útját vállaljuk.”
Képzeletben ezzel teljesedne is az önigazolás. A valóságban azonban az MSZP az 1989-es utódlással és örökséggel a forradalom megtorlásából eredő vezető szerepet is továbbviszi Nyers Rezsővel és Horn Gyulával az élen. Ennek a vezető szerepnek a felhalmozott gazdasági és intézményi előnyét is élvezik. Politikai céljaikat zárt érdekcsoportként tűzik ki – így és ezért ragaszkodnak foggal-körömmel a mindenkori vezető szerephez. Az új demokratikus Országgyűlésbe 1990-től képviselőik 70-75 százalékát a régi MSZMP és KISZ soraiból állítják. Hát melyik úton is járnak?
Legutóbb a budapesti listáról Havas Szófiát küldték a parlamentbe. Horn Gyula unokahúga a nagybácsi és a párt születésnapjára időzítve vallott magáról: „Kádergyerek voltam. Ráadásul anyai ági nagyapám a Vörös Hadsereg tábornokaként szolgált… 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből szabadult nyilaskereszteseket nem tudnám forradalmárnak nevezni.” Mintha csak Horn Gyulát hallanánk a „rendzavarókról és a börtönből szökött bűnözőkről”. Itt bizony a megtorlás durva és hamis önigazolását érjük tetten. Ez a szélsőséges forradalomellenesség nem fér össze a forradalmi vértanú Nagy Imre útjával. Újabb adalék ez ahhoz, hogy a forradalom megtorlásából eredő diktatórikus vezető szerep véres terhével nem lehet átugrani a demokratikus vezető szerepbe.
Erre a kínai mintájú nagy ugrásra ezzel a teherrel legfeljebb sóvárogni lehet. „A baloldal sosem sározódott be” – a szocialisták pártelnök-miniszterelnöke ilyen szemfényvesztés, elhárítás, ráolvasás árán sem szabadulhat a régi vezető szerep folytonosságának szorításából. Gyurcsány Ferenc meghökkentő állítása 2007. október 8-án jutott nyilvánosságra. Ezekben a napokban az ország és a nemzet október 23-a tavalyi erőszakos kormányzati meggyalázására emlékezik, illetve az idei évfordulóra készül. A szocialista irányítású kormányzat közben fokról fokra teljesítené az önigazolást, de csak saját múltjának koloncaival küszködik. Szeretne szabadulni a forradalom megtorlásából rászakadó terhektől, de ezek a terhek vele azonosak. Önigazolása ezáltal meghasonlásba torkollik.
Hogy a többség mit szeretne? Szabadulni szeretne a többség is. Az 1956-os forradalom idei évfordulóján szeretne végleg megszabadulni a megtorlás folytonosságát hordozó hatalmi érdekcsoporttól. Meglehet, így a baloldali eszmék is szabadon kereshetnének politikai képviseletet. Mindenki jól járna. Az ünnep ünnep lenne.
Kövessük csak azonban a valóságot. Még tart a kommunizmus haláltánca. Félő, hogy továbbsodorja magával az országot és a nemzetet. Ezt nem engedhetjük. Mind több magyarnak kell befogadnia 1956 igazságát, és visszautasítania a megtorlás önigazolását. Ez a magatartás a védekezőképességet erősíti. Szükség van rá.

A szerző az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke