A megrendült lelki egyensúly

Tudjuk, hogy a liberálisok sajátosan nézik a világot. Nekik minden relatív, egyfelől az emberölés csúnya szokás, de a másik oldalról vannak mentségek. A lopás is csúnya dolog, de elnézhető, amikor megélhetési okai vannak. A megrontás kellemetlen, de a megrontó nem tehet róla, a természet ilyennek teremtette, az éppen nagykorú leányt örökre meddővé tehetik, ha kéri, éljen a saját testével való önrendelkezési jog.
Még magához sem tért a közvélemény abból a borzadályból, ami a Dominik nevű kisfiúval történt, már szorgosan próbálják tisztára mosni, illetve bagatellizálni a házaspár barbár tettét. Végül is mi történt? Augusztus óta a fél ország izgulta végig, hogy mi történhetett a kétéves Dominikkal. Részvéttel és kellő gyöngédséggel faggatták a lesújtott anyát, aki a Margitszigeten sétálva üdítőt akart kivenni a gyerek kocsijából, de amikor ezt tette, hirtelen rosszul lett, és mire magához tért, Dominik eltűnt a Duna-partról.
Az előadott történet már első ránézésre is nehezen hihető volt, de az aszszony végigturnézva a tévécsatornákat sírt, kiabált, önvád gyötörte, csak éppen földhöz nem verte magát nagy bánatában. Aztán jöttek a szokásos rutinok, kutyák, keresők, búvárok, kertásás, erdőkutatás. Előállították a férjet mint törvényesen elítéltet, aki nem vonult be a börtönbe. Minek? Magyarországon ez bevett szokás, ahogyan fenn, úgy lenn is. Aztán szó volt némi gyerekrablás az adósság fejében változatról, hazugságvizsgálatról, amit az anya nem vállalt. Miközben drámaian hangoztatta: Csak abban bízom, hogy a kisfiú él, hiszen nincsen nekem senkim rajta kívül. A szomszédok pont úgy viselkedtek, mint amikor letartóztatják a mellettük lakó anyagyilkost: „Mi ezt el sem hisszük, hiszen olyan kedves gyerek, mindenkinek köszönt.” Dominik meg az anyja szeme fénye volt.
Hát ez a szeme fénye bánt engem.
Az anya végül kibökte a rettenetes igazságot. Az egyik harci kutya széttépte Dominikot, majd ők talicskára (!) rakták a maradványokat, és elásták a kis erdőben. Stephen King szokott ilyeneket kitalálni kábítószeres rosszkedvében. Viszont nem mondja azt, hogy szegény asszonyra rájött a háríthatnék, hogy nem akarván szembesülni a borzalommal, kitalált egy mesét, amit a végén maga is elhitt. Példának rögtön felhozzák azokat a nőket, akik lelkiismeret-furdalás nélkül dobják a budiba, rakják a mosógépbe, hajítják a kukába, fojtják meg, vagy hagyják sorsára csecsemőjüket. Egy olyan országban, ahol mítosz a lányanya megvetése, amit az is bizonyít, hogy a kisbabák negyede házasságon kívül születik. És ahol minden eldobott újszülöttre tíz örökbefogadó várna repeső szívvel.
Ilyen körülmények között nehéz folyton a szégyennel meg a pánikkal operálni. Dominik anyja hárított? Mit, azt hogy a gyerekét széttépte egy harci kutya a hatból, és nem a kutyákat nyuvasztották ki darabonként, hanem a gyerek maradványait rakták talicskára? Amikor az én cicám 23 évesen elpusztult, fehér párnahuzatba csavartuk, egy tiszta vászonzsákba kötöztük, és kivittük a budakeszi erdőbe eltemetni. Talicska! Nem tudom, érzik-e a szó mögötti… nem is tudom, mit. Közönyt? Sötétséget? Abszurditást? A rövid kis élet devalvált halálát.
A pszichiáterek a megrendült lelki egyensúlyra hivatkoznak. Érdekes módon működik ez: alapja a hazugság, az eltagadás, eredménye több millió kidobott forint a mi adónkból, amit a búvárokra, kutyás keresőkre, rendőrökre, nyomozásra és kihallgatásokra költöttek. Szerintem az ötletet nem a hárítás adta. Az ötlet minden töltelék tévén krimi hétfőn, hasfelmetsző kedden vagy vérpatak szombat éjjel, ott van a képernyőn. Csak komolyan kell venni.