Alvó tűzhányó: a szegénység

A szegénység világnapja alkalmából számos társadalmi réteg problémája kerül a napvilágra a világon és így hazánkban is, amelyek többsége az év többi részében csak csendes gócként gyülemlik a felszín alatt. Magyarországon nyolcszázezer, a világban nyolcszázmillió éhező várja a segítséget.

Hazánkban a szegények többnyire öt csoportból kerülnek ki, ezek közül a legjelentősebb részt a tartósan munkanélküliek vagy részidősen foglalkoztatottak alkotják, akiknek száma megközelíti a kétmillió főt. A fogyatékkal élők, mintegy 577 ezren, a nyugdíjasok fele – akik jelentős jövedelemcsökkenést szenvednek el, és számuk egyre nő – jelenleg másfél millió ember, a nagycsaládosok és a csonka családok éppúgy veszélyeztetettek a szegénység szempontjából, mint az országban élő hétszázezer roma és a mintegy 150 ezer hajléktalan. Ha a fent említett társadalmi csoportokat összegezzük, hamar kitűnik, hogy hazánkban szinte minden harmadik ember napi küzdelmet folytat a szegénység egy formájával. Ezeknek az embereknek a megélhetése rendkívül ingadozó, és érzékenyen reagál a körülmények legcsekélyebb változására is (vizitdíj, gyógyszerár-emelkedés, csökkenő nyugdíjak, tandíj stb.) Az ínségben élők az egyéni tragédiákon túl pedig azt a terhet is magukon viselik, hogy a szegénység nagy arányban öröklődik „apáról fiúra”, ami még kilátástalanabbá teszi a szegények helyzetét. Ez az állapot sokszor külső segítség nélkül nem változtatható meg, így ennek a társadalmi rétegnek a „kimozdítása” csak jelentős állami felelősségvállalással érhető el.
A szegénység világnapja egyrészt a közvélemény, másrészt a döntéshozók figyelmét hivatott felkelteni az egyre fokozódó helyi és abból adódóan világméretű problémákra.
A világban hivatalosan az számít szélsőségesen szegénynek, akinek jövedelme nem haladja meg a napi egy dollárt. Magyarországon ez a hivatalos adatok szerint „mindössze” két százalék (200 ezer ember), de nem hagyhatjuk figyelmen kívül az országon belüli megélhetési arányokat sem. Ezek között az emberek között találjuk ugyanis azokat, akik annyira szegények, hogy már ennivalóra sem mindig jut pénzük. A Globalance honlapján olvashatjuk, hogy a csoport álláspontja szerint ahol a kormány vállalja az infrastruktúra fejlesztését, a szociális háló kiépítését, és elkötelezi magát a nemek egyenlősége mellett, ott az éhezést is sikerül visszaszorítani.
Nem hagyhatjuk ki a népességcsökkenéssel együtt járó negatív tendenciákat sem, ha szegénységről beszélünk, vagyis hogy az aktív korú népesség arányának csökkenésével párhuzamosan az idősek aránya növekszik, és így egyre kevesebb ember munkájának kell fedeznie az egyre növekvő idős korosztály nyugdíjait. A szegények megsegítésének elveszett a történelemben a kultúrája, így civil oldalról is csekély számú bázis az, amelyből építkezni lehetne a mai Magyarországon.