Gyurcsány leszálló ágban

Bár a közeljövőre vonatkozó prognózisokat mindig kérdőjelek kíséretében kell megtenni, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy rövid időn belül bekövetkezhet Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének végjátéka. A szocialista párt Tartuffe-je vészesen közel került a bukáshoz. A képmutatás és a hazugságok nagymesterének aljas játszmáit már régóta átlátta minden józanul gondolkodó elme, ám legkitartóbb támogatói, a hiszékeny, de jó hírnevére és vagyonára érzékeny Orgon, illetve a végtelenül ostoba Pernelle asszony a végsőkig kitartani látszottak mellette.
A francia irodalom remekművének talán soha nem volt még olyan aktualitása, mint manapság. Csupán a szereplők neveit kell átírni. A Tartuffe-öt a semmiből a csúcsra segítő Orgon alakja mögött ebben a szereposztásban nem másokat kell keresni, mint az MSZP helyi hadurait. Azokat a nem egy esetben több ciklus óta a helyükön lévő polgármestereket és települési hatalmasságokat, akiknek három évvel ezelőtt Gyurcsány a miniszterelnöki széket köszönhette. Botka Lászlók, Molnár Gyulák és Toller Lászlók nélkül soha nem lett volna belőle kormányfő. 2004-ben sok éven keresztül tartó szívós munka gyümölcse érett be. A cselekvőképességében látványos gyorsasággal meggyengült Kovács László-féle pártvezetés ekkorra olyan mértékben veszítette el támogatottságát a parlamenti választási vereség közelsége miatt idegessé váló tagság soraiban, hogy szinte mindenki kitörő örömmel fogadta a friss erőt és lendületet ígérő új vezért. A megannyi államtitkár, kormány- és miniszteri biztos, polgármester, megyei közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő, tanácsnok és kabinetfőnök számára éppúgy a túlélés garanciáját jelentette a fideszes gőzhenger megállítását ígérő Gyurcsány, mint ahogyan az európai uniós fejlesztési pénzek érkezését figyelő kistérségi megbízottak és vidékfejlesztési menedzserek is zsákmányra éhes cápaként óhajtották a harciasnak tűnő új kormányfőt. Azon a három évvel ezelőtti kongresszuson, amelyen Gyurcsány elsöpörte Kiss Pétert az útból, annak a középszintű pártelitnek a támogatása kellett a sikerhez, amelynek politikusi egzisztenciája döntő mértékben az állami pénzcsapok kezeléséhez kötődött.
A valódi arcát rendre magasztos ideológiai szólamok mögé rejtő Gyurcsány nem volt hálátlan jótevőivel, hiszen a mögötte felsorakozó, üzletemberekből és kommunikációs szakértőkből álló stáb nélkül a szocialista párt katasztrofális vereséget szenvedett volna a 2006. tavaszi parlamenti választásokon. Ám a biztosnak tűnő bukásból győzelem lett, és fokozatosan kialakult egy kölcsönös, szimbiózisszerű kapcsolat a Gyurcsány vezette érdekkörök és a pártelit között. Ez azonban csak akkor maradhatott fenn tartósan, ha közben mindkét fél maximálisan tiszteletben tartja a másik felségterületét. Az MSZP prominensei egyszer sem szegték meg a szerződést. Tűzön-vízen át kitartottak a később pártelnökké is megválasztott Gyurcsány mellett, aki ezt a feltétlen hűséget akkor érezhette meg leginkább, amikor az önkormányzati választások elvesztése ellenére megszavazta a bizalmat számára a kormánypárti többség az Országgyűlésben. A koalíciós pártok népszerűségének gyors fogyatkozása, majd a balatonőszödi beszéd miatt ugyan tavaly ősszel viharos gyorsasággal veszett el a polgármesteri és megyei közgyűlési képviselői székek döntő része, ám a Gyurcsány Ferenc vezetői képességébe vetett bizalom töretlen maradt. Igaz, a Moličre által kreált szörnyeteg modern magyarországi megfelelőjének egyre durvább és alantasabb eszközöket kellett igénybe vennie hatalmon maradásához.
Óvatos távolságtartás jellemezte a koalíciós partnert, az SZDSZ-t is, amely alighanem hitelességének utolsó lehetőségét játszotta el, amikor Fodor Gábor helyett a kormányfő gyenge utánzatának számító Kóka Jánost választotta pártelnökké. Ha nem sikerült volna az egészségbiztosítási pénztár részleges magánosításáról szóló koalíciós alkut tető alá hozni, akkor talán fel is bomlik az eddig sem felhőtlen együttműködés. Ám a miniszterelnök engedett, a szabad demokraták átmeneti győzelmet arattak, az elégedetlenkedő szocialista honatyák pedig szokás szerint megint jó képet vágtak az egészhez.
Ebbe a kényelmetlen szituációba robbantak bele az MSZP legfelső vezetését is elérő botrányok, élükön a Zuschlag János körül burjánzó fiktív alapítványokkal és az ezek nevében felvett közpénzekkel. Az ügyészség előtti vallomását eltitkoló miniszterelnök szokatlan gyorsasággal reagált a váratlan kihívásokra. Meglepte még saját párttársait is a hét, majd nyolc pontból álló, a közélet megtisztítását célzó törvénymódosítási csomaggal, amelynek végső sorsáról szerinte parlamenti elutasítás esetén népszavazásnak kellene döntenie. Az elképzelés azonban a szocialista honatyák körében is elutasításra talált, hiszen a múlt heti frakcióülésen mindössze negyvennyolcan támogatták. Ráadásul a polgármesteri székkel bíró kormánypárti képviselők nyíltan fellázadtak a tisztségeikre vonatkozó összeférhetetlenségi javaslat ellen, míg az SZDSZ a népszavazásra bocsátás egészével szegült szembe.
E pillanatban még nem tudni, hogy az erősödő Gyurcsány-ellenes hangok mikor alakulnak át harci ordítássá, ám mára nyilvánvalóvá vált, hogy az öntelt, ugyanakkor óvatlan kormányfő nagy buzgalmában súlyos politikai hibát követett el. Azon a ponton támadta meg legfőbb párton belüli támogatóit, amelyekre a legérzékenyebbek: ez pedig nem más, mint az általuk birtokolt, hitbizománynak tekintett pozíciók és a velük járó politikai befolyás. Akár sikerül parlamenti mederben tartania a fejleményeket, akár kénytelen lesz a referendum kiírásáért aláírásgyűjtésbe kezdeni, ebből a csapdahelyzetből nehéz lesz Gyurcsánynak súlyos áldozatok nélkül kijönnie. A sértett polgármesterek és a mögöttük tömörülő megannyi, párton belüli minioligarchia nem fogja tűrni, hogy privilégiumait veszélyeztessék. Arról nem beszélve, hogy a Zuschlag-üggyel való összekapcsolásuk őket is a korrupciósbotrány-sorozat árnyékába sodorta, ami újraválasztási esélyeiknek sem tesz jót, különösen a Fidesz hatalmas mértékű népszerűségi előnyének ismeretében.
A koalíció átmenetileg Gyurcsány játszmájának túszává lett. A 2008-as költségvetési, illetve az egészségügyi magánbiztosítókról szóló törvény elfogadása előtt rendkívül kockázatos lenne miniszterelnököt cserélni, különösen akkor, ha megfelelő kihívó sincs. A három évvel ezelőtti királycsinálók azonban egyre inkább szembefordulni látszanak egykori védencükkel, és várhatóan csupán idő kérdése, hogy az MSZP-frakciónak az önkormányzatokhoz nem kötődő tagjai, valamint a Gyurcsánynak más tekintetben elkötelezettek is szakítsanak támogatottjukkal. Előbb-utóbb lépéskényszerbe kerülnek, mivel az Alkotmánybíróság jóváhagyta a Fidesz három népszavazási kérdését. A ma rajtoló aláírásgyűjtéssel demokratikus keretek között kerülhetnek nyilvánosságra a ma még csak rejtőzködő kormányellenes indulatok, miközben a szorult helyzetbe kerülő kormánypárti képviselőknek az ideinél is brutálisabb megszorító költségvetéshez kellene áldásukat adni. Az MSZP és az SZDSZ válaszúthoz érkezett: vagy bíznak a vak véletlenben, és szitkozódva ugyan, de követik Gyurcsányt, vagy minden látszólagos ellenérv dacára megteszik azt a lépést, a miniszterelnök leváltását, ami megoldást jelenthetne az érlelődő bizalmi válságra.