Kormányváltást remél Brüsszel?

Lengyelország az utóbbi években rendszeresen az európai média reflektorfényében találta magát, a vélemények azonban a legritkább esetben voltak pozitívak. Európa fekete báránya – írták nemegyszer az uniós kapcsolatok szakértői, s bár e címke nem minden alap nélkül került a lengyel külpolitika irányítóira, érdemes vetni egy pillantást a részletekre is.
Különösen most, amikor Liszszabonban épp tart az utóbbi évek leginkább várt európai uniós csúcstalálkozója, s az EU jövőjét féltők aggódva várják, vajon gördít-e akadályt a Kaczynski ikrek által vezetett Lengyelország a reformszerződés elé.
Az aggodalom részben az elmúlt két év negatív tapasztalataiból, részben pedig abból a tényből adódik, hogy az unió hatodik legnépesebb tagállamában két nap múlva választások lesznek, s egy esetleges lisszaboni gyengeség, egy túlzott kompromisszum könnyen a kormány bukását eredményezheti.
A lengyel közvélemény ugyanis alapvető kötelességnek érzi a nemzeti érdekek képviseletét, s bár a már említett média leginkább a jelenlegi jobboldali vezetést tartja e makacs európai hozzáállás letéteményesének, az kétségtelen, hogy Lengyelország bármely párt vezetésében kemény tárgyalópartnernek bizonyul majd a választások után is.
Szintén ezt a képet mutatja az utóbbi néhány év története. Akár jobb-, akár baloldali kormányok voltak hivatalban, akár jobb-, akár baloldali államfő ült a varsói elnöki palotában, külkapcsolataikban a lengyelek mindig elvárták az egyenlő, partneri viszonyt. A hét végi választásokat felvezető kampányban nem is szerepelt kiemelt helyen a külpolitika kérdésköre, hiszen a pártok többé-kevésbé egyetértésben kezelik az ország partneri viszonyait.
A kormányzó, konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) valamit valamiért alapon igyekszik bonyolítani mind keleti, mind pedig uniós viszonyait, ezt a hozzáállást azonban az ellenzék pártjai már túlhaladottnak tartják. A legkomolyabb kihívó, a Donald Tusk vezette Polgári Platform (PO) Lengyelország európai szerepvállalását igyekezne konstruktívabbá tenni, anélkül azonban, hogy az a nemzeti érdekek sérülésével járna. A harmadik parlamenti erő, a baloldal egységes választási szövetsége (LiD) pedig a keleti kapcsolatok újraélesztését, felmelegítését szorgalmazza.
Európa természetesen érdeklődve figyeli a fejleményeket, s ha nem is nyíltan, de örülne, ha a két jobboldali vetélytárs közül az Európai Néppárt kötelékébe tartozó PO diadalmaskodna. Abból pedig, hogy az első eredményeket követően milyen koalíciós lehetőségek körvonalazódnak Varsóban, egyelőre megjósolhatatlan, milyen irányokat vehetnek a lengyel külpolitika jövőbeni útjai.