A megtérő Peer Gynt

A Budapesti Őszi Fesztivál szervezésében először járt Magyarországon Brecht egykori színháza, a Berliner Ensemble. A nyolcvanon felüli „rendező-fenegyerek,” Peter Zadek a Madách Színházban mutatkozott be híres, 2004-ben rendezett Ibsen-drámájával, a Peer Gynttel.

A Peer Gynt lírába öntött filozófiája – hiszen drámai költeményről van szó – gyakran válik a kanonizált Ibsen-bölcselet kötelező és unalmas felmondásává.
A Grieg zenéjét többször megszólaltató Zadek-adaptáció viszont nem merevedett puszta bölcselkedéssé, mint azt néhány korábbi rendezésnél tapasztalni lehetett. A felfokozott tempóban folyó cselekmény erre nem is igen adott módot. A jelenetek erős ritmusban követték egymást: a malomtetőre ültetett Aase jajveszékelése közepette jelent meg a lakodalmi forgatag, s csak pillanatok kérdése volt, hogy pipogya vőlegényét cserbenhagyva, az addig maga elé bámuló Ingrid a kissé ittas főhőssel tartson. A gyors és cserbenhagyásos csábítás után mindenki eltűnt, csak Peer maradt a csalódott és teljesen pucér Ingrid társaságában. A háttérben Aase és a bájos, fehér zoknis, kék ruhás Solvejg kereste közben családjával együtt Peert. Ezután a színészgárda pillanatok alatt betolt a színre egy fadombot, ez volt a Ronde-hegy, jöttek a pásztorlányok, majd a vörös hajú, rasztás manó-királylány, s egy rózsaszín papírdisznó hátán gyermeket nemzett a főhőssel. A színpadot elözönlő szörnyek, nagyfejű lények és Dovre király jelenlétében Peer manóvá avatása jól szervezett zűrzavarrá alakult: a hős a közönség sorai közé menekült, ahová üldözői is követték. Villámgyors hangulatváltással érkezett meg a Görbe, majd felcsendült Solvejg éneke.
A vaskos erotikát gyakran előnyben részesítő Zadek itt is megjelenő frivolsága viszont helyenként öncélúvá vált. Ugyanakkor a nézőtéren tanyát vert kivételes erejű csöndek, a tapintható döbbenet Ibsen filozófiájának jelenlétét mutatták. Ez a jelenlét mutatkozott meg Aase halálakor, amely szép, nemes és mindenekelőtt tapintatos volt. Dermedt és hiteles halálszagot árasztott a Gomböntő megjelenése a darab zárásában. A nézőtéren végig égett a villany, csak Aase anyó halálakor és Peernek Solvejghez és végeredményben Istenhez való megtérésekor változott át a színházi tér koromfekete csönddé. A merev filozofálgatás veszélyét időnként túlzott harsánysággal, a meztelenkedés sokszor kizsarolt motívumával hárította el a rendező, a főhős alsónadrágot magára rángató, vásárinak nevezhető jelenetét némi túlzással a cselekmény és a darab lényege ellen elkövetett merényletkísérletnek is vehettük. Azt, hogy a halál mégsem állt be, Zadeken kívül elsősorban a szereplőknek volt köszönhető.
A főhőst alakító Uwe Bohmnak, a német színművészet kiemelkedő negyvenesének Peerje erős és meggyőző volt, szellemileg és fizikailag is nagy teljesítményt nyújtott, ebben talán – magyar viszonylatban – Viczián Ottó Hamlet-alakítására emlékeztetett. A Solvejget játszó Anett Renneberg és az Aase anyót megjelenítő Angela Winkler is kiváló volt. A mű végén Istenhez térő, hajléktalan Peer Solvejg segítségével legyőzte a bűnt. Ez a befejezés tette maradandóvá a Zadek-adaptációt.