A vendéglátó Ahmadinezsád és a Párizsba induló Chávez sajtótájékoztatót tartott a repülőtéren, amelyen ismét megerősítették a két állam szoros Amerika-ellenes szövetségét. Chávez hangsúlyozta, hogy közel a „dollárbirodalom vége és vele együtt az Egyesült Államoké is”, amit még erre az évszázadra jósolt, és felvetette, hogy a dolláron kívül vegyenek be más pénznemeket is az nyersolajeladás valutakosarába. A hét végén a szaúdi királyság fővárosában tartott állam- és kormányfői OPEC-csúcson Chávez és Ahmadinezsád is sikertelenül próbálta rávenni az Egyesült Államok szövetségesének számító Szaúd-Arábiát, hogy az OPEC többek között térjen át a dollárelszámolású olajeladásokról más valutára. Irán és Venezuela szövetsége Ahmadinezsád 2005-ös megválasztása óta mind több fejtörést okoz Washingtonnak és támogatóinak a dollár tartós mélyrepülése miatt.
Chávez közölte, hogy ebben az évszázadban többpólusú, kiegyensúlyozott világrend jön létre, amelyben minden államnak meglesz a maga erős vagy gyenge pénzneme. Az államfő szerint az Egyesült Államok azért nem nézi jó szemmel a két állam most már stratégiai szintű szövetségét, mert tart kettejük erejétől. Venezuela és az USA kapcsolatában sajátos helyzet alakult ki, mivel miközben a dél-amerikai állam már a nagyhatalom harmadik legnagyobb olajszállítója, addig Venezuela folyamatosan Bush imperializmusát ostorozza.
Közeleg Amerika bukása?
Hugo Chávez venezuelai és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a hétfői iráni–venezuelai találkozó végén Teheránban kijelentette, hogy a dollár árfolyamának tartós gyengesége az Egyesült Államok birodalmának végét vetíti előre.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!