Csak köszönet illeti a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Kútvölgyi Klinikai Tömbjét, hogy példamutatóan átvette a szétvert Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 61 pszichiátriai ágyát, azonban elfogadhatatlan, hogy a budai régió stroke-ellátása, a gyermekek és az idősek ellátása megoldatlan, emberek élete került veszélybe – jelentette ki tegnap Láng Zsolt. A II. kerületi fideszes polgármester nemrég nyílt levélben tiltakozott a városrészben élők egészségügyi ellátásának helyzete miatt Horváth Ágnes egészségügyi miniszternél. – A tárca SZDSZ-es vezetője válaszában azzal próbált megnyugtatni, hogy három órán belül biztosan átszállítják az agyvérzéses betegeket Budáról a zuglói Amerikai útra, ám az orvosok szerint, ha csak a harmadik órában kap ellátás egy stroke-os, abba bele is halhat – mondta a polgármester.
Jákó Kinga, a SOTE orvosigazgatója leszögezte: az aktív ágyakat csaknem százmilliós költséggel, pályázati pénzből átvették, azonban a betegek teljes ellátására nincs lehetőségük, mert a krónikus és a rehabilitációs kezelésekre már nem biztosít ágyakat az állam, és ilyen utókezelő intézmény „nincs a térképen”.
Rhimmel Zoltán, az OPNI-ból átköltöztetett pszichiátriai osztály tudományos igazgatója megerősítette: a szakma továbbra is érthetetlennek tartja a Lipótmezőn eddig világszínvonalon működő központ megszüntetését, amelyet később már nagyon nehéz lesz visszaállítani.
Tűzoltás az OPNI romjain
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!