Egy héten belül rendkívüli ülésen dönt Terézváros képviselő-testülete a kormányzati negyed ügyében kiírandó népszavazásról – nyilatkozta lapunknak Wertán Zsolt (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő. Elmondta: a kerületi ellenzéki frakció azért kezdeményezte a referendumot, mert egyre nagyobb a káosz az eredetileg 141 milliárd forintosra becsült beruházás körül. – Még hatástanulmányokat sem láttunk, a szükséges közlekedési fejlesztésekre, a Nyugati környékének rendezésére negyvenmilliárd forint helyett csak ötmilliárdot biztosít a kormány. Az itt élőket felháborítja, hogy megszűnnének parkolási lehetőségeik, a Podmaniczky utca régi, százévesnél is idősebb épületei pedig nem bírnák el a tervezett villamosforgalom nagy terhelését – érvelt Wertán.
Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes és Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze lapunknak azt mondta, hogy a főváros továbbra is támogatja a kormányzati negyed kiépítését. Mivel ezeknek a fejlesztéseknek nincs meg a fedezete, tegnap válságtanácskozásra készült a kerület, a főváros vezetői a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal.
– Válságról szó sem volt, a finanszírozás kérdését nem is érintettük, ellenben ígéretet kaptunk arra, hogy a kormányzati negyed területén épülő új parkolóházban ingyenes vagy kedvezményes lehetőséget kapnak a terézvárosiak, valamint az illetékesek megvizsgálják, hogy egy új villamos helyett inkább a trolibuszvonalat kellene bővíteni – mondta lapunknak Verók István, a VI. kerület MSZP-s polgármestere, aki ellenzi a népszavazás gondolatát. Hozzátette: a kerület vezetői rendezik a problémákat, a kezdeményezés az ellenzék populizmusát jelzi.
Tegnap kiderült: az ügy annyira „fontos” a városvezetésnek, hogy el sem mentek a tárgyalásra, arra a döntési jogkörrel nem rendelkező főépítészt küldték.
Ugyanakkor Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az m1 tegnap reggeli műsorában kijelentette, újra az asztalra kell tenni a kormányzati negyed tervét, mert nincs magánbefektető, és ez így nem fog menni.
A kormánynegyed kapcsán is ígérgetnek
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!