Minél több magyar termék, hungaricum élvezhessen jogi és anyagi védelmet az Európai Unióban – erről szól Simicskó István és Medgyasszay László országgyűlési határozatijavaslat-tervezete. A két kereszténydemokrata képviselő azt kezdeményezi, hogy a figyelem a sajátosan magyar értékekre, termékekre irányuljon, hiszen ezek az EU-ban és a világon öregbíthetik Magyarország hírnevét és megbecsülését. A tervezet felszólítja a kormányt, végezzen értékgyűjtő munkát, másrészt felkéri a kabinetet, érje el, hogy a sajátosan magyar termékek felkerülhessenek az EU Euroterritoires (Európa vidékei) elnevezésű kezdeményezésének listájára, és élvezzenek közösségi jogi védelmet.
Simicskó István szerint nemcsak élelmiszer-ipari, hanem fizikai, szellemi termékekre is gondoltak. Mint lapunknak kifejtette: ilyen például a magyar csárdás, a legényes tánc, a Kodály-módszer. Hungaricum élelmiszernek tekinthető többek között a kürtőskalács, a rétes, a csigatészta vagy a szaloncukor, illetve számos, génbankokban is megtalálható, a Kárpát-medence környezetéhez alkalmazkodott ősi növény- és állatfaj. A globális nagytőke érdekei miatt eltűnhetnek a magyar jellegzetességek, azok az értékek, amelyeket meg kell őrizni – hangsúlyozta a KDNP-s politikus.
Lajstrom a magyar értékekről
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!