Ne terjesszetek elő, illetve ne támogassatok olyan javaslatokat, amelyek önkormányzati vezetők jutalmazásáról szólnak, mert a rátok bízott város, az ott lakók érdekében végzett munka jutalma most az lesz, hogy zavartalanul működnek az önkormányzati intézmények, az óvodák, az iskolák, a rendelők, illetve a szociális otthonok és a kórházak – írta Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP színeiben megválasztott polgármestereknek, alpolgármestereknek, megyei közgyűlési elnököknek és alelnököknek a napokban elküldött levelében.
A Szövetség elnöke köszönetet mondott a helyi politikusoknak az elmúlt egy év munkájáért, ugyanakkor emlékeztetett: „A Gyurcsány-kormány alkalmatlansága és hazugságai miatt hazánk egyre mélyebb szociális válságban vergődik, az emberek élete napról napra nehezebbé válik, egyre nő az olyan családok száma, ahol a hónap végén a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Ebben a helyzetben különösen nagy felelősség hárul a helyi vezetőkre, hiszen az emberek elsősorban tőlük várnak védelmet a kormány megszorító intézkedéseivel szemben”.
Ismeretes, tavaly októberben az ellenzék fölényes győzelmet aratott az önkormányzati választáson.
Úgy tudjuk, a Fideszen belül egyöntetűen támogatják az elnöki kérést, és bár az önkorlátozás nem lehet visszamenőleges hatályú, a már jutalmazott helyi vezetők szociális célokra, a családokat támogató alapítványok javára lemondanak idei többletjövedelmükről.
Orbán Viktor önmérsékletre intett
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!