Tabajdi, az új Mugabe

Élénken emlékszem egy filmjelenetre azokból az időkből, amikor még az általános iskolában tanítási idő alatt kellett szovjet filmeket néznünk (amire épeszű gyerek önként nem volt hajlandó). Egy szocialista nagyvállalati igazgató öltözködött a tükör előtt, majd a kisasztalról felvett egy paksaméta papírt, s olvasni kezdte. „Rossz!” – kiáltott fel, s dühödten kettétépett egy lapot. A jelenet újra és újra megismétlődött. A nacsalnyik egyre indulatosabban tépkedte a lapokat egy-egy „rossz!” felkiáltás után, ám egyszer csak megállt a keze a levegőben.
Épp az utolsó papírba olvasott bele. „Rossz – mondta, immár enyhébb hangsúllyal –, …de a miénk!” Diadalittas mosolya láttán az osztály hangosan röhögött a moziban. Szovjet pszichodráma vörös farokkal. Valamiért mindig erre a jelenetre emlékeztetnek a régi időkből itt maradt, szokásaiktól megszabadulni csak azért sem akaró protomarxisták. Mint Robert Mugabe is, Zimbabwe egykor marxista, mára gyaníthatóan zavart elméjű elnöke, akinek sikerült szétzúznia a korábban oly termékeny Rhodesiát. Mugabe rohamosztagai rátették a kezüket a szorgos fehér telepesek medencés házaira, amelyek mára az enyészeté lettek. Hogy rossz ötlet volt? Nem baj, de az övék. Országukban az infláció idén már – nem tévedés – másfél millió százalékos. A feketék éheznek. A fehérek Mozambikba és Dél-Afrikába menekültek. Az ellenzéket verik és lövik. Mugabe azonban boldog: megvalósította tervét. Ami rossz, nagyon rossz, de az övé. Tönkre is ment bele az ország. Mugabe igazi élő pszichodráma vörös farokkal.
Nemcsak neki, hanem nekünk is van egy Zanu pártunk. Annak feje – aki egyben kormányfő – olyan politikát folytat, hogy aki csak tud, menekül. Hacsak nem részesedik a harácsból. Aki nem, elszegényedik, vagy már éhezik. A mutatók közmondásszerű mélységekbe zuhantak. Aki ellenáll, szemen lövik. E magyar Zanu pártnak van egy Brüsszelbe kihelyezett részlege. Vezetője egy igazi vörös farkú pszichodráma. Tabajdi Csabának hívják. Egykor moszkvai diplomataként talán még vodkázott is Mugabe zanubelijeivel. Ő – Tabajdi – irányítja a magyar szocialista delegáció sajtóügyeit.
Szakmailag kifogástalanul működő brüsszeli sajtósát, Földeák Ivánt hosszabb, sikeres munkája után kirúgta. Nyilván „megérdemelte”, mert Földeák emberként is helytállt. Menesztése rossz ötlet volt. Viszont Tabajdié. A szocialista delegációvezető ezután felvette Kovács László uniós biztos lányát, aki rövid időn át Budapestről intézte a brüsszeli delegáció sajtóügyeit. Ez példátlan újítás a brüsszeli gépezetben – lévén, hogy a távfeladat megoldhatatlan. Nem csoda, hogy Tabajdi dühében őt is kirúgta. Az élet terhe alatt görnyedő Tabajdit – miközben bozótvágó késsel kaszabolja saját paradicsomültetvényét – kétségek marják, hogy a 2009-es EU-képviselői választásokon a szocialisták várhatóan drámaian megrövidülő listáját netán ő vezetheti-e ismét. Sőt, hogy azon szerepelhet-e egyáltalán.
Ezért mindenre képes. Főnöke vágyát kitalálva igyekszik rendet vágni Brüsszelben. Még arra is gondolt, hogy nem jó a szocialista képviselőknek, ha az ellenzéki lap tudósítójával szóba merészkednek állni. El is tiltotta őket a beszélgetéstől. A gyengébb szívűeket sikerült is megfélemlítenie. Így azután lapunkból elmaradtak a szocialista képviselőkkel korábban több alkalommal is készült interjúk. Ez lapunk tájékoztatását egyoldalúbbá teszi. Hogy mindez igazán nekik rossz? „Rossz – néz bele a tükörbe a dacos Tabajdi –, de a miénk!”, kurjantja. És arra gondol, ébersége nyilván tetszik a rossz ötleteket kapásból fialó Gyurcsánynak is, akitől életpályája függ.
Tabajdi mégsem elégedett magával. Éjt nappallá téve éberségi bizonyítványa karbantartásán dolgozik. Így nemrégiben ismét olyan lépésre szánta el magát, amely a harmadik évezred európai uniós sajtóügyeket tekintve talán a „bolsevik anakronizmus” kifejezéssel jellemezhető leginkább. Elhatározta, hogy delegációja sajtóküldeményeinek listájáról leveszi lapunkat, azaz annak brüsszeli tudósítóját. Szerénységemet. Ami azt jelenti, hogy immár Tabajdi tiszta forrásából nem tudjuk meg azt sem, miként vitézkednek a szocialista euroképviselők olyan bizottságokban, amelyeknek éppen nincsenek ott magyar néppárti tagjai. Maradna az MTI, hiszen erre magyar hírforrásokon kívül senki nem kíváncsi.
Mi pedig így beszámolni is nehezen tudunk róluk. Hogy ez rossz nekik? Feltétlenül, de az ötlet az övé: Tabajdié. „Rossz, de a miénk!” A magyar Mugabe és a filmbeli szovjet vállalatvezető között azonban van egy alapvető különbség. Az utóbbi tudott mosolyogni. Emez már azt sem.