(Brüsszel)
Most már végleges a döntés: péntek éjjel az Európai Unió tagállamai megegyeztek abban, hogy 3,4 milliárd euróért megvalósul a Galileo műholdas helyzetmeghatározó rendszer, amely a már széles körben használt amerikai GPS-nek lenne a vetélytársa.
A döntést bejelentő Jacques Barrot közlekedési biztos és egyben az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke a bizottság és az uniós elnökség egyesített erőfeszítését emelte ki a döntés sikerében, amelynek révén – a tervek szerint – 2013-ban már üzembe áll a harminc műholdas rendszer.
Spanyolország az utolsó pillanatig ellenezte a tervet, amiért az unió nem mutatkozott hajlandónak Madrid azon kérésének eleget tenni, hogy a Galileo földi irányítóállomása Spanyolországban legyen. Végül kompromisszum született: a spanyol kormány beleegyezett abba, hogy a projektnek csupán az „életbiztonsági” központját helyezzék el az országban.
Megfigyelők szerint azonban ez az egység esetlegesen egy irányítóközpont feladatait is elvégezheti, ha bizonyos feltételeknek eleget tesznek. Az eredetileg a magán- és az állami tőke segítségével megvalósuló projekt öt éven át késlekedett, mivel a magánkonzorcium tagjai egymással vitáztak a munka helyett. Most az adófizetők pénzéből valósul meg a Galileo.
Zöld jelzés a Galileónak
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!