Bíróság előtt a háromszázmilliós csalás ügye

Háromszázmillió forintot meghaladó csalás miatt folyik büntetőeljárás 39 cigány ellen a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A vádirat szerint a csalók olyan emberek nevére fizettettek ki 65 ezer és 1,950 millió forint közötti összegeket, akik még nem is éltek a második világháború idején, vagy ha éltek is, soha nem hurcolták őket Ausztriába kényszermunkára.

Még bujkál Kolompár volt helyettese. Öt hete bujkál a börtön elől az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) volt elnökhelyettese, a tavaly Kolompár Orbánnal választási szövetségben indult Bihari József, de sem elővezettetéséről, sem ellene irányuló országos elfogatóparancsról nem intézkedtek a hatóságok. Egy hete megírtuk, hogy a romaholokauszt-kárpólási visszaélések miatt elítélt Bihari ismeretlen helyről azt tudatta lapunkkal, nem tartja magát bűnösnek azért, mert a tatabányai kisebbségi önkormányzat elnökeként „jóhiszeműen” olyan személyek kárpótlási kérelmét is hitelesítette, akik utóbb nem bizonyultak jogosultnak. Amint tegnap Széplaki Lászlótól, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság szóvivőjétől megtudtuk, a közeli napokban intézkedik a megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportja arról, elővezettetik-e, vagy országos, netán – külföldi bujkálás gyanúja esetén – európai elfogatóparancsot adnak ki Bihari ellen. A jogerős ítéletet tavaly december 11-én hozta meg a megyei bíróság. A volt OCÖ-vezető cselekményeit a bíróság jelentős kárt okozó, folytatólagosan, társtettesként elkövetett csalás bűntetteként és folytatólagosan, társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségeként minősítette, és ezért három év letöltendő börtönre, öt év közügyektől való eltiltásra, illetve 700 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. (J. I.)

Különféle megtévesztő információkkal kerestek meg cigány embereket a vádlottak a bihari térségben, pénzt ígértek nekik, majd az általuk kitöltött kérdőíveket és az ország legkülönbözőbb helyein működő kisebbségi önkormányzatok pecsétjeivel ellátott igazoló jegyzőkönyveket továbbították a kifizetést végző magyarországi szervezetnek – derül ki a lapunk birtokába jutott vádiratból. A csalásba igénylőként bevont idős embereknek azt mondták, hogy mindenki kap pénzt, aki átélte a II. világháborút, analfabétákkal írattak alá kérelmeket azzal az ígérettel, hogy a részükre érkező pénz nagy részét megtarthatják, csak kisebbik hányadát kell az ügyintézőknek átadni, illetve volt olyan eset is, hogy 1949-ben született igénylőknek azt mondták, azért jár nekik kárpótlás, mert már idősek. Számos esetben magát cigány származásúnak nem valló idős asszonyok irataival visszaélve nyújtottak be jogtalan kárpótlási igényt, sőt arra is volt példa, hogy a jogtalanul megigényelt pénz felvételéig zálogként maguknál tartották az igénylő összes értéktárgyát, és csak akkor adták vissza, amikor a csalókat „megillető” pénz többnyire már hozzájuk került. A csalók zsebébe vándorló összeg ügyletenként legkevesebb 150 ezer forint volt, de akadt példa arra is, hogy nyolcszázezret tettek zsebre a címzettnek érkező közel kétmillió forintból. A terjedelmes, 138 esetet ismertető vádiratban olyan ügy is szerepel, hogy az igénylő az általa felvett 650 ezer forintból mindössze harmincezret tarthatott meg, a többit oda kellett adnia a csalás szervezőinek. A pénzeket OTP-fiókokban fizették ki, a pénzfelvételre maguk a csalók szállították a „jogosultakat”, s egészen addig velük is maradtak, amíg azok át nem adták a csalóknak az ügyintézési díjat.
Magyarország és Ausztria 2000 októberében állapodott meg arról Bécsben, hogy az Osztrák Megbékélési Alap terhére kárpótlásban részesítik azokat a cigány származású elhurcoltakat, akiket a nemzetiszocialista rendszer a mai Osztrák Köztársaság területére deportált, és ott rabszolga- vagy kényszermunkára kötelezett. A 672 millió schilling keretösszeggel rendelkező alapból való részesedés feltétele volt még, hogy az igénylő elhurcolása idején magyar állampolgárságú legyen, illetve az is, hogy 2000. február 15-én magyar állampolgár, illetve magyarországi állandó lakással rendelkező személy legyen. A két állam közötti megállapodás értelmében a kárpótlás egyszeri pénzügyi juttatás, aminek kifizetését a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) intézi.
A vádirat szerint a közalapítvány honlapján megjelentek, valamint egyéb írásos tájékoztatások szerint az elhurcolt cigány származású emberek 1453,46 és 7630,65 euró közötti kárpótlásra jogosultak. Az összeg igényléséhez igazolni kellett az elhurcolás tényét. Ennek módja korabeli vagy későbbi dokumentum, végső esetben pedig tanúk által aláírt nyilatkozat is lehetett. Utóbbi esetben a Mazsök közjegyző, települési jegyző vagy cigány kisebbségi önkormányzati vezető előtt jegyzőkönyvbe foglalt hiteles nyilatkozatot fogadott el hiteles bizonyító erejű okiratként. Az igényléshez a kifizetést végző szervezettől kellett kárpótlási nyomtatványt beszerezni, ami egy kérdőívből és a német kárpótlásról való lemondásból állt, ehhez kellett a kitöltést követően csatolni a deportálás tényét igazoló jegyzőkönyvet.
A kárpótlás megítélésről vagy elutasításáról az alap döntését követően a Mazsök értesítette az igénylőket azzal, hogy a pénz a második világháború során elszenvedett kényszermunka miatt illeti meg őket. Ebben az értesítésben tájékoztatták az igénylőt arról is, hogy a pénz felvételéhez az OTP-nél kell számlát nyitniuk. A pénzhez a kárpótoltak nem azonnal, hanem néhány hét vagy nap elteltével jutottak hozzá.
A cigánykárpótlás ügyében a 2000-es évek elején büntetőeljárás indult, mert kiderült, hogy a benyújtott kérelmek igen jelentős része nem nyugszik valós alapokon, ezért 2004 tavaszán a Mazsök az Osztrák Megbékélési Alappal történt megállapodása alapján új, sorszámozott kérdőíveket küldött ki azzal a figyelmeztetéssel, hogy csak azok küldjék vissza, akik valóban voltak munkatáborokban. A megújított kérelmeket a cigány kisebbségi önkormányzatoknak kellett hitelesíteniük, ám a hitelesítési folyamatból a püspökladányi cigány kisebbségi önkormányzatot kizárták, az ott keletkezett igényeket a debreceni vagy karcagi kisebbségi önkormányzatoknál lehetett hitelesíteni.
A vádirat szerint a nagyszabású csalás első- és másodrendű vádlottja, valamint a köréjük csoportosuló bűntársak többsége is tisztában voltak ezzel, mint ahogy azzal is, hogy az általuk megkeresett cigány származású emberek nem jogosultak kárpótlásra. Ennek ellenére azon dolgoztak, hogy minél több embertől gyűjtsenek be kárpótlási igényt annak érdekében, hogy részben maguknak, részben az igénylőknek pénzt szerezzenek az Osztrák Megbékélési Alapból.