Ehéten vizsgálatot indított az MSZP– SZDSZ-es vezetésű VI. kerületi önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit (TVN) Zrt. felügyelőbizottsága (fb) a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti, több mint 300 millió forint értékű ingatlan privatizációja körül kirobbant korrupciós botrány tisztázására. Erről a testület hétfő esti ülésén döntött, azonban információnk szerint a balliberális többség megpróbálja relativizálni a bűncselekmény gyanúját, és a tizennyolcmilliós vesztegetési ügy mellett „elővennék” az 1998 és 2002 között, a fideszes vezetés alatt történteket, a Kovács István volt vezérigazgató ellen indított bírósági eljárásokat, illetve a következő vezető, a sikkasztásért négy és fél éves börtönbüntetésre ítélt Ispánki László ügyét is.
Tóth György, a TVN Zrt. fb-elnöke, MSZP-s önkormányzati képviselő lapunknak elmondta: nem kívánják összemosni a mostani ügyet a régebbiekkel, hiszen külön napirendként tárgyaltak azokról. – A legújabb botrány szövevényes ügy, és bár nincs határideje a vizsgálatnak, a letartóztatott vezérigazgató kivételével megkezdjük az érintettek meghallgatását. A sorozatos botrányokért mi, politikusok, pártállástól függetlenül, mindnyájan felelősek vagyunk – tette hozzá.
Illés Zoltán, a Fidesz terézvárosi elnöke szerint sem ment minden rendben az ő idejükben, azonban olyan még nem fordult elő, hogy az önkormányzati cég vezetőjét rabszíjra fűzve vigyék el a székházból. Emlékeztetett: az ügy csak az utolsó csepp volt a pohárban ahhoz, hogy kezdeményezzék a kerületi képviselő-testület önfeloszlatását.
A terézvárosi koalíció elővenné a régi ügyeket
Terézváros balliberális vezetői korábbi gyanús ügyekkel szeretnék elterelni a közvélemény figyelmét arról a tizennyolcmilliós vesztegetési ügyről, amellyel kapcsolatban terhelő vallomást tettek Bajor Zoltán SZDSZ-es alpolgármesterre. A kerületi vagyonkezelő felügyelőbizottsága ugyan vizsgálódik, de az előzetes letartóztatásba helyezett vezérigazgatót nem tudják meghallgatni.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!