Az ízléstelenség mint öncél

Egy film bemutatója a rendezőnek meglehetősen rossz, az élveboncoláshoz hasonló élmény, hiszen belső világa kerül terítékre a baráti, a közömbös vagy a részben ellendrukker közönség előtt. Alföldi Róbert ráadásul első nagyjátékfilmjét – A nyugalom című Bartis Attila-regényből készült adaptációt – tárta a publikum elé.

Kepes András a bemutató feszültségét próbálta talán oldani némileg az ízlésterror felé hajló, a vetítést közvetlenül megelőző kiselőadása, amelynek végkicsengése az volt, hogy akinek nem tetszik a film, az valójában Alföldi Róbert sokoldalú tehetségére, kiváló filmjére irigykedik.
A téma komolysága és mélysége lírai hangot igényelne, nagy tehát a kihívás. Egy – a lakását tizenöt éve el nem hagyó, hajdani szépségének romjait kínosan őrző – színésznő-anya és író fia ellentétes, a gyűlölet és a legyőzhetetlen ragaszkodás szálainak végletesen összegubancolódó, igen összetett konfliktushelyzetébe érkezik meg a regény olvasója. A szép nyelvezet, a különös hangvételű képek nem véletlenül tették sikeressé a művet. Bartis írásának mélységét, a sokrétű jelentéstartalmat hordozó textust, illetve annak szellemiségét, úgy tűnik, még hozzávetőlegesen sem sikerült átemelni a forgatókönyvbe. Talán a tapasztalt és a tollforgatásban már otthonosnak nevezhető írótárs, Garaczi László volt képtelen megbirkózni a – tény és való – nem könnyű művelettel. Felelőssége nyilván több ez esetben, mint a terepen feltételezésünk szerint rutintalan társ-forgatókönyvíró-rendezőé. A felszínessé konvertált irodalmi alapszöveg eredendően rontotta az első nagyjátékfilmjét készítő Alföldi esélyét arra, hogy hosszú távon maradandó alkotást hozzon létre.
A regény bonyolult alinearitását sajnálatosan leegyszerűsítő film nem kellően átgondolt, maga a történet helyenként túlságosan hétköznapira sikeredett, a párbeszédek néhol mesterkéltek, a pornográfiát közelítő jelenetek pedig kifejezetten üresek. Semmi kifogásunk a szexualitás műalkotásbeli megjelenítése ellen, ha az indokolt. Mindaz, amit a filmen látunk, a Bartis-regényben is megvan, az emberi képzelet azonban fátyolosabbá, lebegésszerűvé teszi az olvasottakat, s ebben talán van némi része az író művészetének. Alföldi mozijában viszont direkt és erőltetett módon – Géher István szavaival élve – pornócirkuszként ér el minket az egyenesben közvetített üzekedések sorozata. Hernádi Juditnak a főhőst (Makranczi Zalán) szeretkezésre hívó, öblös hangú felszólítása, és maga a gyorsan és vadul bekövetkező „légyott” röhejessége egy szexfilmparódiában jobban megállná a helyét. Gryllus Dorkának egy karácsonyfadísz segítségével önmagán végzett abortusza kifejezetten szánalmasnak hat. A közönség ennek megfelelően reagál: nevetések, pajzán kuncogások harsannak fel innen-onnan.
Az erotikus töltetű jeleneteknek időnként néma résztvevője egy kisfiú. Jogosan merül fel a súlyos – a megrontás esetleges tényét is magában rejtő – etikai probléma: el lehet-e játszatni egy nyolcévesforma gyerekkel egy olyan jelenetet, amelyben kezével az anya (Udvaros Dorottya) önkielégítéséhez nyújt segítséget?
Sajnálatos, hogy Babos Tamás szép felvételei és a jó részletek, amelyekben a rendező kvalitásai megmutatkozhatnának – így az író barátnőjének a színésznővel való megismerkedése –, elsikkadnak az alapvetően elhibázott szerzői attitűd miatt. Alföldi tehetségét nem vonjuk kétségbe, de nem vagyunk hívei annak a butasággal párosult kritikátlan rajongásnak, amelyet mesterségesen építettek fel körülötte, és ami – feltételezésünk szerint – művészi fejlődésének legnagyobb gátja lehet.
(Nyugalom – színes, magyar film, 115 perc. Rendezte Alföldi Róbert.)