Elfedni és megmutatni

Miközben olyan következetesen követik egymást egyes periódusai, ahogyan a mondatban egymás mellé kerül az alany, az állítmány, a névelő, a jelző, a határozó, Sárkány Győző grafikusművész egy-egy időszakon belül olyan alaposan körüljárja az őt éppen foglalkoztató kérdéseket, hogy akár afféle vizuális szinonimaszótárt is alkothatna, amelyben egy-egy jelenségnek, objektumnak szinte végtelen számú megnevezése találtatik.

Jól érzékelhető ez a folyamat a művész mostani kiállításán is, amelyet Monumentumok címmel rendezett a Galéria IX.-ben (Budapest IX. kerület, Ráday u. 47.), a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Társasága kiállítóhelyén. A kiállított anyag egy részén, a Maszk és a testmaszk című sorozaton már több mint öt éve dolgozik, a most bemutatott művekkel párhuzamosan olyan nagyméretű lapokra is dolgozik, amelyek egy félezer éves japán papírműhelyben készültek, előállítóik azután olyan művészeknek ajándékozták őket, akik valamilyen módon kapcsolatban kerültek a szigetország kultúrájával. A tárlaton szereplő alkotásokat szabályos A4-es lapokra rajzolta, amelyeken azután a számítógép segítségével tovább dolgozott, a kinyomtatott képeket pedig egy különleges vákuumtechnikával nagyméretű műanyag lapokra ragasztotta szabályos rendben. Ezeket az egyenként tizenhat rajzot hordozó tablókat függesztette föl a kiállítóteremben, jelentősen kitágítva az eredetiség fogalmát. De ez egyáltalán nem meglepő a sokszorosító grafikusok kiállítótermében, ahol a klasszikus eljárásokkal készült művek mellett a legújabb technikai eljárásokkal létrejött alkotások is otthonra találnak.
Hogy a probléma milyen öszszetett, jól érzékelteti, hogy a nagyméretű tablók látszólagos sterilségével, személytelenségével szemben az egyes rajzokat a finom megoldások, a részletek gazdagsága, a motívumok egyedisége jellemzi, és ez különös feszültséget kölcsönöz azoknak a rajzoknak is, amelyek mértani alapformákat, kört, ellipszist, téglatestet ábrázolnak. A síkbeli forma térbelivé válik, az egynemű felület a finom rajzi megoldások következtében különböző minőségeket foglal magába, mintha csak világmodellként jelenne meg.
A látható és láthatatlan, a valódi és az ál, az igazi és a hamis ellentétét vetik föl a Körmonolit, Tömbmonolit, Oválismonolit című sorozatok, és még inkább ezt teszi a már említett Maszk és testmaszk című sorozat. A maszk ugyanis az arcot formázza, de természetesen mégsem azonos vele, hol megidézi, hol elrejti az arcvonásokat, hol hangsúlyozni kívánja a maszkot hordozó ember lényegét, hol más minőséget, tulajdonságot sejtet, mint amilyet valójában rejt. Az élet és a halál nagy szerepjátéka elképzelhetetlen lenne a maszk nélkül, elképzelhetetlen volt, mióta ember az ember, hiszen az ősidők mágiájához kapcsolódó művészetének éppen úgy része volt, mint az ókori birodalmak halottkultuszának, vagy éppen az újkori temetési szertartásoknak, amelyek során a romló testet, az arcvonásokat festett maszk rejtette, vagy éppen az élet újraindulását, az újjászületést ünneplő sokadalmaknak.
A rajzok a formák megszületésének, megváltozásának, a vizuális, kulturális, emocionális minőségek szüntelen átalakulásának-önmegőrzésének folyamatát modellezik. A papírlapon puhán sikló rajzceruza körvonallá, szerkezetté egyszerűsít, egy-egy részletet kiemel a maszkként megjelenő emberi arcból, női testből, nagyít, a centrális kompozíciót a lap szélére tolja, hogy az a részlet kerüljön a középpontba, amely egyébként csak mellékszereplő lenne. Elrejt egyes elemeket, miközben élvezi, hogy minden szépségét megmutathatja azoknak a részleteknek, amelyek láthatók, az adott felületet teljesen betöltve abbahagyja, majd újrakezdi a rajzolást. Olyan magától értetődően alakulnak át, kopnak el, erodálódnak egyes formák, mint a szélnek kitett hegyoldal, a Húsvét-szigeteken a tenger fölé magasodó óriási szobrok tömbjei – és mint az idő, úgy is helyettesíti mindjárt új értékekkel az elveszetteket. Elfedi azt, ami elfed valamit – megmutatja a rejtezkedőt.
(Sárkány Győző: Monumentumok, Galéria IX., február 7-ig.)