Kisebb dulakodás is kialakult a demonstrálók és a biztonsági emberek között. Az önkormányzat épületét és környékét 150 fős egységgel biztosította a Készenléti Rendőrség, ennek ellenére komoly zavart keltettek a polgárok a belvárosban is, és Eger fontosabb útszakaszain félpályás lezárással tiltakoztak a kórház-privatizáció ellen.
A zsúfolásig megtelt nagyterem hátsó szegletében kaptak helyet a sajátos privatizáció ellenzői, s a közgyűlés kezdetétől egészen a végszavazásig hangos nemtetszésükkel próbálták rávenni a szocialistákat, hogy ne adják magánkézbe a Markhotot.
*
Sós Tamásnak, a közgyűlés elnökének, illetve a kormánypárti frakciónak a hangját szinte nem is lehetett hallani, a bekiabálók ugyanis felszólalásuk idején skandálva kiabálták: hazaárulók, ami miatt a puccs árán hatalomra jutott MSZP-s elnök a biztonsági emberek segítségét kérte folyamatosan.
A történtek ellenére a szocialista többség kiállt álláspontja mellett, miszerint helyesen jártak el, amikor kiírták a pályázatot, s értékelték azokat. Merczel József szocialista alelnök az egészségügyi bizottság szakmaiságára hivatkozott, miközben Tatár László, a Fidesz frakcióvezetője rámutatott: egyetlen érintett orvost sem hívtak meg a bizottsági ülésekre, majd Herman István ellenzéki frakcióigazgató úgy fogalmazott: a szervezeti működési szabályzat értelmében jogellenes volna, ha Eger önkormányzata helyett a HospInvest nyerne. A budapesti vállalkozás anyagi helyzete egyrészt homályos, másrészt pedig a pénzügyi viszonyaik bemutatása címén olyan dokumentumokat csatoltak pályázatuk mellé, amely nem arról az időszakról szól, ami a kiírásban szerepel. Herman azt kérte, semmisítsék meg a pályázatokat, s írjanak ki újat. Sós Tamás nem értett egyet az ellenzéki felvetéssel, s azt mondta, minden iratot rendben találtak.
A végszavazás előtt Sós Tamás a nyomás hatására megadta a szót az egészségügyi dolgozók szakszervezeti képviselőinek. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke azt hangoztatta, az egészségügy nem is rossz üzlet, hiszen az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csakis úgy szállhatott be négymillió euróval, ha kivehet belőle valamit. Azt mondta, minden lehetséges eszközzel megnehezíti a HospInvest és a Heves Megyei Közgyűlés dolgát, ugyanis az európai ombudsmanhoz fordult jogi segítségért. A Markhot Ferenc Kórház szakszervezeti aktivistái ugyanakkor bejelentették: az intézmény 1203 dolgozója közül 930-an írták alá a magánosítást ellenző kérdőívet, majd emlékeztettek: ha nem maradhatnak közalkalmazottak, s létszámleépítés lesz, akkor sztrájkot hirdetnek.
Végül 21–19 arányban eldőlt a kórház sorsa, a HospInvesté lett, s az ülés végén Sziki Károly petíció gyanánt átadott egy malacot Sós Tamásnak, amit az elnök nem fogadott el. A Kisgazda Polgári Szövetség Heves megyei vezetője szó szerint úgy fogalmazott: „Tamás! Ti úgy éltek, mint a malacok, úgy haltok meg, mint a szamarak, s úgy temetnek majd el benneteket, mint az ebet.”
A pártszempontok megint megelőzték az emberek akaratát, újfent bebizonyosodott, hogy a döntések hatalmi arroganciával születnek. De lesz ez még másképp is – mondta Orbán Viktor kampányjáró körútjának egri állomásán tegnap. Az ellenzéki politikus hozzáfűzte, a közgyűlés egyelőre csak egy határozatot hozott a kórház átadásának szándékáról, a szerződésfeltételek ismeretében lehet gondolkodni, milyen jogi lehetőségek adódnak a kórház megmentésére. Orbán hangsúlyozta a Fidesz szilárd álláspontját: a kórházakat meg kell tartani köztulajdonban, különben a magántőke a profitot az emberekkel fizetteti meg.
Fideszes magánosítók. Több helyütt a Fidesz helyi körei is közreműködnek a magánkézbe adásban. Mezőtúron a szocialista vezetés a kórház élére a volt fideszes Trombitás Zoltánt nevezte ki. Ő javasolta az intézmény gondjainak a megoldására a MediSyst Egészségügyi Kft. bevonását. A körmendi kórház ügyvezetője az a Németh Attila lett, aki a MediSyst Kft. ügyvezetője is. Németh a Vas Megyei Közgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának fideszes elnöke volt. A tapolcai fideszes polgármesternek, Ács Jánosnak az előterjesztésére az önkormányzat a kórház üzemeltetési jogait szintén a MediSystnek adta.
Ön is könnyezik hagymaszeletelés közben? Itt a megoldás!
