Rendkívül agresszív politikai térfoglalás zajlik Kaposvárott és Somogy megyében, Szita Károly és a Fidesz a demokrácia szabályait kijátszva minden pozícióba politikai megbízottakat akar, amit a városi közgyűlés Fidesz-frakciója minden alkalommal megszavaz – kezdte az ellenzéki párt kaposvári és megyei vezetőire irányuló kirohanását a hét végén Lamperth Mónika. Az MSZP megyei ügyvezető elnöke szerint a városi intézmények vezetői tisztségére már csak az előre felkért személyek mernek pályázni. Azt is közölte, kezdeményezi, hogy a megyei közgyűlésben tárgyalják újra a Fidesszel kötött koalíciós megállapodást, és legyenek erősebb garanciák az agresszív térfoglalás megakadályozására.
Kérdésünkre, miszerint a koalíciós megállapodás újratárgyalása Lamperth Mónika egyéni kezdeményezése, avagy testületi javaslatnak tulajdonítható, a politikus azt válaszolta: ez az övé, az MSZP megyei ügyvezető elnökéé. – Amellyel – fűzte hozzá – bizonyára a megyei elnökség és a koalíciót jóváhagyó megyei küldöttértekezlet is egyetért.
Miközben Lamperth Mónika sajtótájékoztatóján a megyei közgyűlési megállapodás újratárgyalására szólított fel, s ezzel voltaképpen a koalíció felmondását sugallta, társelnöke, Kolber István, Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés MSZP-s alelnöke és a testület szocialista frakciójának vezetője, Feigl Ferenc barcsi polgármester Gelencsér Attila közgyűlési elnökkel a másfél éves „koalíciós kormányzás” tapasztalatairól és a további teendőkről tárgyalt. Ezért is lepte meg kérdésünk a fideszes Gelencsér Attilát, aki azt mondta: javasolja Lamperth Mónikának, kérdezze meg Kolber Istvánt, mert neki más a véleménye a koalícióról.
– Éppen ma délután értékeltük az elmúlt másfél évet, és számos ponton megállapodtunk a folytatásról – fogalmazott Gelencsér. Szita Károly kaposvári polgármester a rázúdított vádakra csupán egy mondattal reagált: „Szeretnénk látni azt a Lamperth Mónikát, aki segít Kaposvárnak, és nem tekinti ellenségének a kaposváriakat.”
Lamperth–Kolber-ellentét
Lamperth Mónika, az MSZP Somogy Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke egy sebtében összehívott hét végi sajtótájékoztatón súlyos kifejezésekkel illette Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét, és bejelentette: kezdeményezi, hogy a szocialisták újratárgyalják a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójával kötött koalíciós megállapodásukat. Ezzel egy időben Kolber István megyei pártelnök a koalíció folytatásáról tanácskozott Gelencsér Attilával, a közgyűlés fideszes elnökével.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!