Két héttel a pályázati határidő lejárta előtt lépett vissza a román kormány az Antibiotice Iasi gyógyszeripari társaságban lévő 53 százalékos részesedésének privatizációjáról – közölte tegnap a Business Magazin román gazdasági hetilap. Két éven belül ezzel már másodszor változtatta meg az utolsó pillanatokban privatizációs szándékát a román kormány. Pedig a gyógyszercég többségi részesedéséért igen nagy az érdeklődés, a tavaly decemberben másodjára meghirdetett társaságra 53 érdeklődő nyújtott be szándéknyilatkozatot, köztük a magyar Richter Gedeon Nyrt. is. A lap szerint az újabb viszszalépéssel a kormány azt kockáztatta, hogy idén már nem fogja tudni értékesíteni a társaságot, mivel a folyamatosan változó privatizációs stratégia elveheti a főbb érdeklődők kedvét a liciten való részvételtől. Az Antibiotice Iasi egyébként egy 2007. szeptemberi piackutatás szerint a kilencedik legnagyobb román gyógyszergyártó, éves szintű 55,3 millió eurós forgalmával 3,1 százalékos részesedést tudhatott magáénak. A gyógyszercéget a Román Privatizációs Ügynökség (AVAS) 130 millió eurós minimáláron kiáltotta ki, s március 18-ig várta volna az érdeklődők ajánlatát. A Mediafax román hírügynökség által idézett kormány közeli források arról számoltak be, hogy a kedélyek megnyugvása után, a tervek szerint a céget ismét meghirdetik.
Légtérzárat rendeltek el Alaszka felett
