Sólyom László Jeruzsálemben

Tudósítóinktól
2008. 03. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Abban az időpontban látogatott el hozzánk, amikor mi az állampolgáraink jogaiért, az életben maradásért küzdünk – mondta jeruzsálemi üdvözlő beszédében Simon Peresz izraeli elnök Sólyom Lászlónak, utalva a Gázai övezetben kialakult háborús helyzetre. A magyar köztársasági elnök egy hetet tölt Izraelben, s a tervek szerint ellátogat Ciszjordániába is, ahol találkozik a Palesztin Nemzeti Hatóság vezetőjével, Mahmúd Abbásszal, valamint Szalam Fajjad miniszterelnökkel.
Peresz közölte, Izrael szintén tiszteletben tartja az emberi jogokat, ám nem engedheti meg, hogy a Gázai övezetből érkező rakéták kioltsák polgárai életét. „Állampolgárainkat támadja egy szélsőséges vallási szervezet minden ok nélkül. Céljuk az, hogy minél több embert öljenek meg közülünk” – mondta az izraeli elnök, rámutatva, a katonáiknak házról házra járva kell megakadályozni a rakéták kilövését. Megemlítette, egy magyart könnyen fel lehet ismerni jellegzetes kiejtéséről, valamint az emberi jogok iránti elkötelezettségéről. Sólyom László válaszában elismerte, hogy minden államnak kötelessége megvédeni állampolgárait, egyúttal harcolni a terrorizmus ellen. Hangoztatta ugyanakkor meggyőződését, hogy a terrorizmus elleni küzdelem hosszú távon csak az emberi jogok tiszteletben tartásával együtt lehet hatékony. „Szomorú vagyok, hogy épp akkor látogatok Izraelbe, amikor az újrakezdett békefolyamat megállni kenyszerült, ám remélem, hogy ez a megállás csak rövid ideig tart, s folytatódni fog, hiszen nincs más lehetőseg” – mondta Sólyom László.
A nap folyamán a magyar államfő felszólalt a knesszetben, ellátogatott a Jad Vasem Intézetbe, ahol megtekintette a holokauszt áldozatai előtt tisztelgő emlékmúzeumot, és koszorút helyezett el, valamint ellátogatott az intézet oktatóközpontjába. A köztársasági elnök az előző nap fogadáson vett részt, amelyet a tel-avivi magyar nagykövet rezidenciáján tartottak, és azon megjelentek a nagyjából 250 ezer fős magyar közösség képviselői.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.