Szóló

Ügyfélkapu

Levél: „Tisztelt Ügyfelünk! Ezennel közöljük Önnel, hogy biztosítótársaságunk – az inflációs hatás miatt – értékkövetést alkalmaz. Abban az esetben, ha Ön élni akar az értékkövetés lehetőségével, úgy visszajelzésre nincs szükség. Abban az esetben, ha Ön nem kíván élni az értékkövetés lehetőségével, úgy legyen kedves szándékát lakóhelyéhez legközelebb eső kirendeltségünkön 15 napon belül – kötvényszámának feltüntetésével – írásban jelezni.”
Válasz: Tisztelt Biztosító! Ezennel szeretném bejelenteni, hogy nem kívánok élni díjnövelési jogommal. Egyrészt azért, mert elégedett vagyok a jelenlegi vagyonindexálással, másrészt meg nem hallok túl jó híreket önök felől. A múltkoriban például a tolvajok kiürítették az egyik kollégánk lakását, elvitték minden műszaki berendezését, önök viszont nem fizettek egy fillért sem, mert a tolvajok otthagyták a frizsidert, és, mint utóbb megtudta, az ingóságbiztosítása csak arra vonatkozott. Megtapasztaltuk már, hogy önök a beázás miatti fürdőszobabontásnál csak a legolcsóbb fehér csempét fizetik a legolcsóbb napidíjjal és a legkisebb négyzetméterrel, ezért szívesen vennénk, ha ennyiért el is vállalnák a beázás megszüntetését és a fürdőszoba kényszerű rekonstrukcióját is. Azt is hallottuk, hogy amikor szerződést kötnek egy ingatlanra, körül sem néznek, de ha valamely kár, például illetéktelen behatolás miatt fizetniük kellene, rögtön a zár állapotát firtatják. Miért nem kérdezték meg tőlünk előbb, még kívánatos ügyfél korunkban? És volt már dolgom olyan konstrukcióval is, amelyben azzal zsaroltak, ha minden piszlicsáré kárt bejelentek, emelkedni fog a havidíjam. Vagyis jobb, ha a kitört ablakom árát magam állom.
Tisztelt Biztosító! Persze joggal bízhatnak abban, hogy a legtöbb ügyfelük lusta lesz válaszolni a levelükre, így a díjemelésük életbe léphet. Az önök által kínált megoldást egyébként már korábban tisztességtelen piaci viselkedésnek minősítették az illetékesek, most helyettük én teszem meg. És bízom abban, hogy egyre többen leszünk, akik nem leszünk hajlandók elfogadni, hogy a szolgáltatás egyenlő a kiszolgáltatottsággal. A tudatos fogyasztói társadalom mihamarabbi felépülésének reményében,
Tisztelettel


Noé bunkere

Ünnepélyes körülmények között nyitották meg kedden a világ első atom- és földrengésbiztos nemzetközi magbunkerét a Spitzbergákon. Az ítélet napjáig üzembiztosnak mondott norvég bázison négy és fél millió növény újrahasznosításra kész, mínusz tizennyolc fokra lefagyasztott mintáját őrzik, így aztán jöhet bármilyen világégés vagy vízözön, a sarkkörön túli magtárban biztosított a génállomány túlélése, akárcsak Noé bárkáján egykor az állatoké. Ha a bunker már korábban is létezik, évente legalább egy növényfaj menekülhetett volna meg a kihalástól, mondják a norvégok, de azért akadnak kétkedők is. A sziklába vájt magtár ugyanis olyan, mintha egy fantasztikus filmből került volna a hírek közé, nem csoda, hogy látványa beindította az internetezők fantáziáját. Kinél lesz a kulcs, ha kitör az atomháború? S kik között osztják szét a magokat, ha véget ér? – hangzanak az utópisztikus kérdések. De nem mindegy az sem, hogy mi történik, ha pont oda csapódik egy hatalmas meteor vagy egy műszaki hibás amerikai műhold? (Erre a kérdésre éppen érkezett válasz is: óriási magömlés.)
Persze vannak, akiket megnyugtat a magtár létezése, hiszen mint írják, négy és fél millió magból biztosan ki lehet főzni pár liter vodkát, így akik a baj bekövetkezte után elsőként érnek a bunkerhez, legalább vidáman halnak éhen. Persze csak ha bejutnak. Kérdés, mi lesz, ha kizárólag ausztrál bennszülöttek élik túl a globális katasztrófát, s térkép nélkül nem találnak oda a kies Észak-Norvégiába. A déli féltekén élők túléléshez való jogának védelme érdekében sokan azt javasolják, hogy építsenek gyorsan egy másik tározót is, mondjuk Tasmaniába. Igaz, ott több gond lehet a hűtéssel, ám a beruházás elkerülhetetlennek tűnik, ha meg akarjuk előzni, hogy az olajért, majd a vízért zajló háborúk után a magokért is összecsapjanak a különböző civilizációk. Nem árt persze az sem, ha lassan a magunk számára is létrehozunk óvóhelyeket, vagy akinek ehhez nincsen kedve, az bízzon erősen a világbékében.