Tárgyalást akar az elítélt szocialista

Túlzottnak gondolja a Nyíregyházi Városi Bíróság hamis tanúzásra való felhívás miatti elmarasztaló határozatát Gyarmati Mihály, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi irodavezetője, ezért tárgyalást kér – tájékoztatta lapunkat Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szóvivője. A szocialista apparatcsikot egy év börtönre és pénzbüntetésre ítélték, a szabadságvesztést három évre felfüggesztették.

2008. 03. 29. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyarmati Mihály egyik rokona Nyíregyházán egy kisebb karambolt okozott tavaly, információink szerint ittasan. Az esetet az egyik közelben lévő bolt vezetője látta. Az MSZP-s irodavezető, bízva abban, hogy pozíciójára tekintettel el tudja tussolni az esetet, felkereste a boltost, és arra próbálta rávenni, hogy rokona érdekében hamis tanúvallomást tegyen. A boltos nem volt hajlandó erre, sőt a hatóságok tudomására hozta, hogy Gyarmati mire akarta őt rávenni. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Gyarmati a bűncselekményt elkövette, és tárgyalás nélkül meghozott határozatában három év próbaidővel egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint háromszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte.
Gyarmati azonban méltánytalanul szigorúnak tartotta az ítéletet, és nem fogadta el. Ezért a bíróság tegnap 15 napos határidővel felhívta a vádlottat és védőjét, hogy terjesszék elő bizonyítékaikat.
Az ügyről szerettük volna megkérdezni Gyarmatit is, akiről az MSZP honlapján szereplő nacionáléjából kiderül, hogy volt már zöldség-nagykereskedő, önkormányzati képviselő és a Nyírsuli Kft. alkalmazottja is, mindeközben közéleti ember lévén sportrendezvények szervezésében is jeleskedett. Ám a honlapon lévő telefonszámon lapzártáig nem tudtuk elérni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.