A népszavazás végeredménye az ország szempontjából majdnem mindegy – fejezte ki reményét a szocialista vezér, majd kísérletet téve arra, hogy felidézze a rendszerváltás kori Fidesszel kapcsolatos emlékeit, Gyurcsány azt állította: a fiatal demokraták annak idején nem a kibúvókat keresték, hanem az egyenes szavakat. – Várom március 10-e reggelét, amikor állítólag elkezdődik a jövő, ami remélem, többet jelent annál, mint hogy 300 forintot nem kell fizetni – szellemeskedett a miniszterelnök, hozzáfűzve: létezik egy másik vízió is. Eszerint „meg is mutatjuk, hogy mit kell tenni” – nyilatkoztatta ki.
Az emberek csupán 19 százaléka elégedett a teljesítményével – emlékeztette a miniszterelnököt a Fidesz frakcióvezetője, majd figyelmeztette Gyurcsányt: – Hat éve önök vannak kormányon, három és fél éve ön a kormányfő, ehhez képest az unió sereghajtója lett hazánk – figyelmeztette Gyurcsányt Navracsics Tibor, nyomatékosítva, hogy a sokat emlegetett 300 forint többszöröse nagyon sok embernek igen komoly problémát okoz, hiszen számtalanszor továbbküldik más vizsgálatokra a pácienst.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, frakcióvezetője szerint szimpla gyalázkodás volt a miniszterelnök ezen felszólalása, igaz, már szombaton is Júdásnak nevezte az ellenzéket. Pedig Gyurcsány Ferenc és köre árulta el a baloldali értékeket – emelte ki a kereszténydemokrata politikus. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnöknek 2004. december 5. után nincsen joga „hazaárulózni”, sőt a kormány a társadalmi szerződést is megszegte. Semjén felidézte, hogy pártja családi adózásra vonatkozó javaslatát érdemi vita nélkül lesöpörte a kormányoldal, majd hangot adott annak: a társadalommal nincs meg a partnerség, de a Gazprommal igen. – Kövesse Schröder példáját, és március 10-e után fogadjon el egy jó zsíros állást – szólította fel a KDNP vezetője Gyurcsányt.
Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese elismerte: a gazdasági növekedés nem olyan, mint amilyet szeretnének, ezért tett a kormányfő javaslatokat, amelyeket a társadalom komolyan vett.
Az MDF és az SZDSZ egyáltalán nem kívánt reagálni az elhangzottakra. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor viszonválaszában kormányzati munkájának eredményeivel próbált előhozakodni. Végül fejtegetésbe kezdett, megemlítve, hogy van bal és jobb „agyféltekéje”.
Az SZDSZ nemet mondott. Az Országgyűlés tegnap elfogadta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról szóló határozatot 276 igen szavazattal, nyolc ellenében, két tartózkodással. A liberális frakció nevében felszólaló Eörsi Mátyás előzetesen jelezte, hogy nem támogatják az előterjesztést. Az Országgyűlés többsége elfogadta az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságáról szóló törvényt, amely értelmében ezentúl közzé kell tenni a vezető kormányzati politikusok és tisztviselők összes illetményét, jutalmát és személyi jövedelemadó-bevallását. Emellett ötévenként vagyongyarapodási vizsgálat elé is néznek az érintettek. (MTI)
Légtérzárat rendeltek el Alaszka felett
