Ismét a pénzpiaci szereplők kerültek előtérbe tegnap a nemzetközi tőkepiacon, s újra csak negatív felhanggal. Ennek következtében főként a bankok és biztosítok papírjai gyengültek, ám ettől függetlenül a visszaesés általánosnak volt mondható. Az ázsiai piacok gyenge zárása után a főbb nyugat-európai börzemutatók is jellemzően egy százalék feletti veszteségeket jeleztek a nap során. A vártnál stabilabb kereskedést mutató tengerentúli tőzsdék nyitása után a vezető nyugat-európai tőzsdék még kismértékű korrekciót produkáltak, a hazai börze ugyanakkor ezt már nem tudta elérni. A Budapesti Értéktőzsde kimagaslóan magas, 40 milliárdos forgalma mellett a BUX-index 705,24 pontos, 3 százalékos csökkenéssel, 22796,37 ponton zárt.
A vezető részvények kivétel nélkül gyengültek. Az OTP árfolyama 26,1 milliárdos forgalomban három százalékkal, 6888 forintra ereszkedett, a Mol pedig 8,5 milliárdos forgalom mellett 3,56 százalékkal 22995 forintra gyengült. Az általános pesszimizmus a gyógyszerpapírokat is kedvezőtlenül érintette. A Richter négymilliárdos forgalom mellett, közel két százalékkal, 37100 forintra sülylyedt. Kisebbik szektortársa, az Egis pedig 2,5 százalékot veszítve pénteki záróértékéből, tegnap 17505 forinton fejezte be a kereskedést. A hazai kamatemelési várakozások és a csökkenő kockázatvállalási kedv nyomán folytatta vesszőfutását a Magyar Telekom is. A távközlési társaság papírjainak árfolyama 3,5 százalékkal, 816 forintra zuhant.
A kedvezőtlen hangulat tarolt a kisebb tőkeerejű papírok körében is. A kis- és közepes részvények mozgását leképező BUMIX-index is 2,5 százalékos visszaeséssel zárt. Az Állami Nyomda 3,8 százalékkal 11160 forintra gyengült, a Fotex 1,9 százalékkal 980 forintra, a Rába pedig 2,2 százalékkal 1800 forintra ereszkedett.
Légtérzárat rendeltek el Alaszka felett
