Bombával üzent a baszk ETA

2008. 04. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap reggel a baszkföldi Bilbaóban bomba robbant a helyi baszk szocialisták egyik irodája előtt. A robbanásban hét rendőr megsebesült, s jelentős anyagi kár keletkezett a környező épületekben és járművekben is. A baszk rendőrök előbb fedezték fel a bőröndbe rejtett pokolgépet, mint ahogy a baszk szakadár szervezet, a Haza és Szabadság (ETA) értesített volna a készülő merényletről. Az egy hónapja másodszor is megválasztott spanyol szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero a múlt héten még úgy nyilatkozott egyik beszédében, hogy az ETA gyengébb, mint valaha, azonban az Europol, az Európai Unió rendőrségének még aznap nyilvánosságra hozott jelentése megcáfolta Zapaterót.
Az ETA megüzente a spanyol kormánynak, még mindig képes merényletek végrehajtására, és akár emberélet kioltására is, nyilatkozta a Párizsban tartózkodó Joan Mesquida, a spanyol csendőrség és rendőrség vezetője. Emlékeztetett a francia–spanyol biztonsági szervek egyre erősebb együttműködésére is. Az ETA legutóbbi merényletei a baszk szocialisták ellen irányultak, például a választások előtt két nappal a testőri védelemről korábban lemondó volt baszk szocialista városatyát végzett ki. I. János Károly király az új parlamenti ülésszak megnyitóján mondott beszédében egységet kért a pártoktól az országot érintő kérdésekben, többek között a terrorizmus ellen is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.