Elfogták a kolozsvári falfirkák szerzőjét

2008. 04. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vizsgálati fogságba helyezett a kolozsvári rendőrség a hét végén egy 27 éves férfit, aki magyar- és zsidóellenes feliratokat festett a kincses város központi épületeire. Kolozs megye rendőrfőkapitánya elmondta: a Kárpátokon túli Calimanesti városából származó Dan Deaconu bevallotta tettét, melyet azzal magyarázott, hogy részeg volt, és „felháborította a felsőfokú végzettségű romániai fiatalok kilátástalan jövője”. Az elkövető – aki rokonlátogatás céljából tartózkodott Kolozsváron – arra nem tudott magyarázattal szolgálni, miért a kisebbségeken töltötte ki bosszúját; fasiszta és rasszista jelképek népszerűsítéséért hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat.
A férfi több épületre „Halál a magyarokra!”, a zsidó hitközség helyi székházára „Itt bujkáltok, ti szabadkőművesek”, „A gárda lát benneteket” feliratot és horogkeresztet mázolt. A kolozsvári magyar és zsidó közösség összefüggést látott a falfirkák és a szélsőjobboldali román fiatalok március 15-i magyarellenes tüntetése között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.