Csütörtök kora este a legkitartóbb sajtómunkatársak több mint három órán át várakoztak a józsefvárosi Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium előtt. Közben a sajtósok odakint tették a dolgukat. Várakoztak. Az operatőrök és a fotóriporterek a fegyelmi eljárás alá vont L. Zoltán, alias „Zolika” arcát szerették volna megörökíteni, az újságírók pedig igyekeztek minél több információt megszerezni a meghallgatásról. A kitűzött célt csak részben sikerült elérni, tudniillik a „tárgyalás” után „Zolikát” titokban kimenekítették az iskolából, a sajtósoknak pedig a szaftos információk helyett be kellett érniük Süveges Éva igazgatónő rövid tájékoztatásával.
A sajtósok azonban az ott töltött három óra alatt életre szóló „élményekkel” gazdagodtak: bepillantást nyerhettek a józsefvárosi mindennapokba. A sajtómunkatársak már fél öt előtt felsorakoztak az iskola bejárata előtt, az utca túloldalán pedig egy körülbelül 20-25 fős, főként cigány suhancokból álló csoport gyűlt össze. Távozásunkig nem sikerült kideríteni, hogy a fiatalok akkor miért tették tiszteletüket az Erdélyi utcában. Idejük nagy részében vagy a megjelent sajtósokat fenyegették, vagy a járókelőket inzultálták. Akadt egy srác, aki az egyik televíziós társaság riporterét zavarta vissza a „mi oldalunkra” azzal, hogy ha nem „takarodik el, akkor szétveri a fejét”. Egy másik suhanc egy fotóriportert inzultált, azt kiabálta, ha fotót készít róla, akkor eltöri a kezét. Egy iskolából kilépő „diák” pedig bokszmeccsre invitált egy másik sajtóst, megjegyezve, szívesen kesztyűzne néhány menetet.
Az újságírók soraiban érezhető volt a feszültség, többek arcára félelemmel kevert megdöbbenés ült ki. Később egy rendőrjárőr állt meg az iskola előtt, a sajtósok joggal bízhattak benne, hogy fenyegetettségük végre megszűnik. Nem így történt. A cigány suhancok őket sem kímélték: „Takarodjatok innen, köcsög rendőrök!” – kiabálták. A hatóság emberei elhajtottak a helyszínről, a fiatalok pedig ezen felbátorodva kisebb tárgyakkal, faágakkal vették célba a sajtó munkatársait, egy focilabdával pedig a kamerákat próbálták eltalálni. Élvezték, s még nagyobb baj, hogy intézkedés hiányában élvezhették a sajtósok kiszolgáltatottságát. Rajtuk kívül két nitrohígítóval telt zacskó tartalmától elkábult lány csinálta a műsort, egyik fenyegette az újságírókat, míg a másik ordítva kínálta szexuális szolgáltatásait. Ám aki azt gondolta, hogy csak a suhancok és a „nitrós” lányok zavarták a munkát, téved. Az egyik iskolából kilépő szülő is azt vágta a fejükhöz, hogy ne fotózzanak, mert botrányt csinál, s még a végén ő is „tanárverő lesz”. Hab a tortán, hogy a nevezetteken kívül mások is a sajtósokon tartották a szemüket. Mercedesek, BMW-k és tagbaszakadt alakokkal dugig telt autók cirkáltak az utcában. Közben beesteledett, a „sötétség” fogságából pedig Süveges Éva rövid tájékoztatása mentette ki az újságírókat, akik elhagyhatták a józsefvárosi való világot.
„I love you, Szoboszlai!” – vallomás a jereváni éjszakában + exkluzív videó














