Van egy falu a Dunakanyarban, ahol a legfőbb probléma nem az, hogy mit csináljanak a bezárt iskola épületéből, vagy hogyan bírják öngondoskodásra az embereket. A közösségi gondok között az szerepel, hogy nem sikerült elég nagyra a Turul-emlékmű, fel kellene újítani a Trianon-emlékhely kopjafáit (aminek középpontjában a hármashalom áll, benne a fekete Nagy-Magyarországgal), vagy hogy majdnem kicsúsztak az Attila-évből az emlékoszlop felállításával. Kosdról van szó – itt bevallom, hazabeszélek, hiszen több mint egy évtizede már, hogy bakancsos kul-
csosház felépítésébe fogtunk a határban –, a falut mindig is kőkemény emberek lakták. Az öregek ma is mesélik, hogyan hordták le a nagy fővárosi építkezésekhez használt köveket szekéren a Naszály-hegy meredek útjain. Vagy amíg az aszfaltburkolat nem tett különbséget a szekérutak között, miként taroltak a szomszédos bálakon a helyi legények. A hódítóknak is beletörött a bicskája az itteniekbe, a hegyen lévő Násznép-barlang például arról kapta a nevét, hogy a legenda szerint a kosdi konok népség itt tartott meg egy lakodalmat, fittyet hányva az alant dúló törökre.
Aki idelátogat, egy nemzetet és hagyományt tisztelő szép zsákfaluba toppan, a turistaösvényekkel átszabdalt Naszály-hegy lábánál. A levegő is nemzeti, minden ünnepet gondos készülődés előz meg, a választási küzdelem pedig jobbára a helyi kereszténydemokraták, fideszesek, magyar út körösök és jobbikosok között zajlik. Még 2006-ban is majdnem hetven százalékot kapott a jobboldal jelöltje, legutóbb pedig alig akadt nem szavazat. Nyaranta cserkészek és táborozók lakják be Kosdot, addig is a különféle körökben, kocsmaasztaloknál kerülnek terítékre a nemzet sorskérdései. Vendéglőt sajnos hiába keresünk (a közeli Vác óvárosában csillapíthatjuk éhségünket), jó hangulatú kiskocsma, szálláshely viszont akad. Ajánljuk a helyből induló naszályi zöld körtúrát. Információ: kosd.hu, felanaszalyra.atw.hu, taborhely.hu, naszalykapuja.atw.hu.
Friss magyar levegő
F A L U J Á R Ó
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!