Terézváros összes ingatlanára eladási és bérbeadási moratóriumot követel Illés Zoltán, a Fidesz helyi elnöke a kerület MSZP– SZDSZ-es vezetőitől mindaddig, amíg tüzetesen át nem vizsgálják az önkormányzat valamennyi vitatott és korrupciógyanús ügyletét. – Magyarországon bebizonyosodott, hogy a hatalom nem tehet meg mindent következmények nélkül, és a VI. kerületben is gyökeres változás várható – közölte az ellenzéki politikus, miután a napokban kiderült: az önkormányzat több mint félmilliárd forintért az áruházláncáról ismert multinacionális cég, a Lidl többségi tulajdonában lévő M-Design Kft.-nek adja el a 18 millió forintos vesztegetési botrányban elhíresült Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti helyiséget.
A Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. hétfőn árverezte el az ingatlant, amelyért áfával együtt 660 millió forintot kell fizetnie az új tulajdonosnak. A korábbi bérlő, a korrupciós ügyben feljelentést tevő Berecz Károly további jogi lépéseket fontolgat, mert a helyiségben lévő galéria egy jogerős bírósági döntés szerint az ő tulajdona.
Ismeretes, a volt bérlő feljelentése nyomán a Fővárosi Bíróság még februárban előzetes letartóztatásba helyezte Kovács Pétert, a vagyonkezelő vezérigazgatóját, társát, Juhász Károlyt pedig házi őrizetbe vette. A gyanúsítottakat tetten érték a rendőrök, amikor 18 millió forint kenőpénzt vettek volna át Berecztől, aki aki ennek fejében megvehette volna az ingatlant. A vállalkozó Bajor Zoltán SZDSZ-es alpolgármesterre, Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselőre, a szocialisták budapesti ügyvezető alelnökére, illetve párttársára, Kolozs András fővárosi képviselőre tett terhelő vallomást, a nyomozás jelenleg is tart.
Bajor, aki társaihoz hasonlóan tagadja érintettségét, lapunknak megismételte: Berecz, akinek már tavaly felmondtak, több mint 130 millió forinttal tartozik az önkormányzatnak.
Illés privatizációs moratóriumot kér
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!